A Baross Imre Artistaképző Intézet tehetséges diákja, Molnár Gréta csatlakozott a világhírű The Flying Wulber fliegende csoporthoz

A Fővárosi Nagycirkusz Tündértánc – Nővarázs műsorának egyik fellépője a The Flying Wulber fliegende (lengőtrapéz) csoport Miltcho Kolev és Henriquez Rojas Patricio Alexis vezetésével június eleje óta mesterkurzust tart a Baross Imre Artistaképző Intézet tehetséges diákjai részére. Az iskola egyik tizedikes diákja, Molnár Gréta mindössze két hónap gyakorlás után csatlakozott a világhírű csoporthoz.

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ nem első alkalommal kéri fel a műsorába érkező artistaművészeket, hogy akár egy-egy óra, akár egy mesterkurzus keretében segítsék a diákok fejlődését.

A 16 éves Molnár Gréta gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy a fliegende zsánerrel léphet fel a világhírű The Flying Wulber csoporttal

 

 A Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnáziumban minden tanuló fél évig alapozóképzésben vesz részt fliegende trapéz lengés technika tárgyban, kiváló oktatók – Molina Altunaga Alexis, Guerra Blanco Daramis és Sallai Tibor – irányításával. A rekvizitum felszerelése azonban cirkuszi körülményeket igényel, de a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ lehetővé tette, hogy a felállított trapézon a próbák mellett az artistaképzős diákok is gyakorolhassák ezt a zsánerszámot.

A 16 éves Molnár Gréta is részt vesz a mesterkurzuson, ami jelenleg is tart heti két alkalommal. Az eredetileg álló fix sitz zsánert gyakorló artistanövendék nagyon sokat fejlődött mindössze két hónap alatt, ami lenyűgözte a világhírű The Flying Wulber tagjait, akik felajánlották a közös fellépés lehetőségét.  Gréta július 29-én lépett fel először a csoporttal a Fővárosi Nagycirkusz Tündértánc – Nővarázs című műsorában. A produkció elején egy lengést csinál, utána egy spárgát, majd elkapja a fogót, aki aztán visszalendíti őt a trapézra, majd visszaérkezik a többiekhez. A végén egy szaltóval érkezik meg a hálóba.

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ nem első alkalommal kéri fel a műsorába érkező artistaművészeket, hogy akár egy-egy óra, akár egy mesterkurzus keretében segítsék a diákok fejlődését    

Amikor elindult a workshop nem gondolta volna, hogy a világhírű Miltcho Kolev lehetőséget ad, hogy felléphessen velük. „A gyermekkori álmom vált valóra, varázslatos ami velem történik. Hatalmas lehetőség számomra, hogy a nemzetközi szinten is az élvonalba tartozó Fővárosi Nagycirkuszban léphetek fel egy világhírű csoporttal. A szüleim is nagyon örülnek és büszkék rám” – lelkendezett az ifjú artista tehetség.

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám