„A cirkusz ettől művészet, és nem versenysport” – Interjú Aleksei Zaripovval, a Zaripov’s Group vezetőjével

Az Arany Pierrot-díjas Zaripov’s Group is fellép Tavaszváró – Fesztivál + műsorunkban kuriózumnak számító deszkaszámukkal. A csoport vezetőjét, Aleksei Zaripovot kérdeztük cirkuszi karrierjéről, a mások szerint kivitelezhetetlen fesztiváldíjas produkció megalkotásáról, a cirkuszművészet lényegéről és a 14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválról.

Mesélj a cirkuszi karriered alakulásáról.

Amióta az eszemet tudom, sportoltam és trambulin számokban akrobatikáztam. 17 évesen Szentpétervárra utaztam, és elmentem az ottani cirkuszba, hogy megnézzek egy előadást. Szóba elegyedtem az artistákkal, akik miután megismerték a hátteremet, meghívtak egy dupla hinta számba. Egy ideig ezzel a zsánerrel léptem fel, majd megszakítottam a cirkuszi karrieremet, és engedve édesanyám kérésének, elvégeztem a Testnevelési Egyetemet. Ezt követően visszatértem a cirkusz világához és egy deszkaszámban dolgoztam. A csoport nálam jóval idősebb tagokból állt, akik egy Japán turné után visszavonultak és egyszerűen átadták nekem a rekvizitet (cirkuszi kellék), azt mondták, hogy csináljak vele, amit akarok.

Nem kellett kétszer mondani, összeraktam egy nagyrészt férfiakból álló csoportot, akikkel elsősorban Kínában léptünk fel. Viszont bármennyire jók voltunk, hamar felismertem, hogy a produkciónk egy a sok közül. Elgondolkodtam, hogy mivel tudnám meglepni nemcsak a közönséget, hanem a cirkuszi szakmát is? Egy olyan produkció kellett, ami előtte nem létezett! Már abban a csoportomban is fellépett egy hölgy, aki egy szinten állt a srácokkal, úgy is ugrotta a szaltókat, mint ők. Ő adta az ötletet egy női deszkaszám megalapításához. Már akkor tudtam, hogy ez világszám lesz, de a szakmában senki sem hitte, hogy kivitelezhető, ugyanis a deszkaszámokban túlnyomórészt férfiak vesznek részt. Ráadásul engem is túl fiatalnak tartottak egy ilyen volumenű produkció megalkotásához. Láttam ilyen irányú próbálkozásokat Romániában és Kínában, de nem voltak érdekesek, mert a hölgyek londzzsal (biztosítókötéllel) dolgoztak.

Nem adtam fel az álmomat, három év alatt elértem, hogy esélyt kapjak a csoport létrehozására és bekerüljek a Rosgoscirk vállalathoz. Rengeteget segített egy barátom, Aleksandr Skokov, aki nemcsak támogatott, hanem hitt bennem, ugyanis ő is megalkotott egy különleges, csak női artistákból álló többszörös cirkuszfesztivál-díjas hintaszámot, amivel 2020-ban a Fővárosi Nagycirkuszban is nagy sikert arattak.

Milyen kritériumok alapján választottad ki a csoport tagjait?

Fontos szempont volt, hogy eleve jól képzettek legyenek, ezért mindegyikük sportoló múlttal rendelkezik. Oroszország-szerte, ismerősökön és iskolákon keresztül saját magam választottam ki őket.

A Zaripov's Group a világon az első olyan női deszkaszám, amelyben az artistaművész hölgyek londzs nélkül mutatják be a trükköket.

A Zaripov’s Group a világon az első olyan női deszkaszám, amelyben az artistaművész hölgyek londzs nélkül mutatják be a trükköket.

Mitől válik unikálissá ez a szám?

Elsősorban azáltal, hogy ez egy női deszkaszám. Még az utunk elején járunk, a Fővárosi Nagycirkuszban az első szezonunkat töltjük. A lányok később még ennél is bonyolultabb trükkökre lesznek képesek, de még be kell gyakorolni őket, és azt is meg kell szokniuk, hogy közönség előtt lépnek fel. Hármas és négyes szaltókat ugranak, ráadásul a négyes szaltót hátrafelé, amit nők egyáltalán nem szoktak, de a gólyalábas szaltó is különleges a hölgyek körében. Az is kuriózum, hogy egymáson állva kolonét (emberoszlopot) alkotnak. Senki sem gondolta volna, hogy a női artisták képesek erre.

Mi ennek az oka? Mint látjuk, a nők is meg tudják csinálni.

Fiziológiai okok miatt nem hittek benne. Tudvalevő, hogy a szaltókhoz nem erő, hanem elsősorban jó technika kell. Viszont egymás vállába ugrani már más dolog, ugyanis a férfi untermannok (tartóemberek) súlya általában 100 kilónál kezdődik. A mi tartóemberünk 75 kilós, viszont a forgó artisták ugyan úgy 50 kiló körüliek, mint a féri forgók.

Mennyire veszélyes az artisták számára ez a zsáner?

A deszkaszámok szerintem a leginkább kockázatosak és veszélyesek a cirkuszban. Különösen a gólyalábas szaltó, mert az artista hozzá van kötve és ha elvéti az ugrást, csak a társai lélekjelenlétén és gyorsaságán múlik, hogy időben alátegyék a szivacsot.

A gólyalábas szaltó egy különösen veszélyes kunszt.

A gólyalábas szaltó egy különösen veszélyes kunszt.

A lányok mégis bevállalják ezt a veszélyt. Miért?

Mert be akarják bizonyítani, hogy ők a legjobbak. Mivel egész életükben sportoltak, ez a karrierjük folytatása és egyben kicsúcsosodása. Másfelől inspirálja őket a közönség visszajelzése, hogy valóban valami különlegeset és izgalmasat csinálnak.

A produkció valóban különlegesen művészi. Melyik a fontosabb számodra, a trükkök vagy a művészi megjelenítés?

Bár nehéz és látványos trükkjeink vannak, mégis a művészi részt tartom fontosabbnak. A cirkusz ettől művészet, és nem versenysport. A lányok nem csak azt szeretnék megmutatni, hogy mire képesek, hanem valami pluszt is át szeretnének adni a közönségnek.

Mi a szám mondanivalója?

A történet a keresztes háborúkig nyúlik vissza. Felelevenítjük a történelmet, ugyanis akkor is léteztek női harcosok, akik ugyanolyan intenzitással vetették bele magukat a küzdelembe, mint a férfiak. A szám több részből épül fel, amelyek mind történeteket mesélnek. Az elején a hölgyek felébrednek az álmukból és táncolni kezdenek, amivel a nőiességüket mutatják meg. Később a harcos oldalukat jelenítik meg, majd a golyalábas szaltó után szimbolikusan Jézus keresztre feszítését elevenítik fel.

Hogy bírsz egyedüli férfiként ennyi nővel?

A női számok esetében nem a produkció összeállítása, hanem a fegyelem fenntartása a legnehezebb. Ha nem lenne előttük tekintélyem, nem haladnánk előre. Most már annyira összeszoktunk, hogy a tekintetemből is olvasnak és tudják, hogy mi a probléma. A próbákat kifejezetten hatékonnyá teszi, hogy közben tilos beszélgetniük, csak akkor szólalhatnak meg, ha engedélyt kaptak rá.

Egy ideje a függöny mögül, a háttérben dolgozol. Nem hiányzik a fellépés öröme és izgalma?

Egy ideig hiányzott, mert teljesen más érzés fellépőként egy-két jól sikerült trükk után megkapni a vastapsot, mint a függöny mögül nézni, hogyan reagál a közönség a saját produktumodra, amit te raktál össze. De nem bántam meg, hogy ezt az utat választottam, mert biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam.

A Zaripov's Group produkciója Arany Pierrot-díjat érdemelt a rangos szakmai zsűritől a 14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.

A Zaripov’s Group produkciója Arany Pierrot-díjat érdemelt a rangos szakmai zsűritől a 14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.

Számítottál rá, hogy a 14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Arany Pierrot-díjat nyer a csoport?

Mivel ez egy különleges szám, ezért benne volt a pakliban, hogy nyerünk, nem ért váratlanul. A fesztivál a szervezettségét tekintve viszont kellemesen meglepett. Minden nagyon pontosan és gördülékenyen ment, akár az általam életre hívott produkcióban. A szervezők igazán profik és a hozzáállásuk is kivételes, ugyanis a legtöbb fesztivállal ellentétben, ha kértünk valamit nem csak legyintettek, hanem megoldást találtak rá. Ez a Tavaszváró – Fesztivál + műsorral kapcsolatban is igaz. Az esemény nívóját többek között az is emeli, hogy kétévente kerül megrendezésre. Véleményem szerint világviszonylatban a top három között van Latina és Monte-Carlo mellett. Budapesten valóban kiemelt figyelmet kapnak az artisták, ezért a Fővárosi Nagycirkusz az egyik kedvenc cirkuszommá vált.

 

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám

További interjúkat és híreket az alábbi linkre kattintva olvashattok: https://fnc.hu/hirek/