A Lázár Ervin Programról tartott előadást Fekete Péter, a Zhuhaiban tartott 6. Kínai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon és konferencián

„Egészen megható és felemelő érzés, ahogy országunkat és személyemet kezelik ezeken a giga fesztiválokon. Kiemelt vendégként fő helyre ültetnek, megkülönböztetett bánásmóddal figyelnek Magyarországra. Stephanie monacoi hercegnő, Uls Pilz, Su Zhigang mellett közvetlen közelről képviselhettem a magyar cirkuszművészet a jelenlévő mintegy hatvan, világszinten vezető beosztású cirkuszi szakember előtt. Megtisztelő helyzet ezt megélni.  

Ne feledjem, ez köszönhető egyrészt elődeinknek,  a magyar artistaművészeknek, akik letették névjegyüket a világ cirkusz-színpadán, de köszönhető annak a munkának is, amit az elmúlt években elvégeztünk. Jó híre van a világban annak, amit a cirkuszművészet fejlesztésének területén teszünk! 

 Új, megújuló attitűddel közelítjük meg e művészeti ágat úgy, hogy mellette ápolunk, megtartunk, kiemelünk minden tradíciót, respektáljuk egymás és elődeink tudását, elvégzett munkáját.  

 Cirkuszpedagógiai programunk, audionarrálási sorozatunk, valamint a Lázár Ervin Program világviszonylatban is ránk tereli a fókuszt.  Az elismerő csettintéseken, pozitív arcjeleken túl jelentős a szakmai érdeklődés, nagyhatalmak akarnak tanulni tőlünk, és ez nagy dolog!  Az a mód, ahogy a cirkuszokat egymáshoz közelíteni kívánjuk, ahogy az egymás tudásának elfogadását tűzzük zászlóra az egymás bírálata, kritizálása, a konkurenciaharc és a viszályok életben tartása helyett, világszerte nagy elismerést vált ki. Ez kiemelt téma volt Zhuhaiban.  

A nagy, tradicionális cirkuszok igazgatóitól a Cirque du Soleil -ig, Monte-Carlotól az Idolon át Zhuhai-ig mindenki becsül, elfogad, respektál minket. Ez felemelő és fantasztikus érzés. 

 Köszönet mindenkinek, aki a magyar előadó-művészetben partner ehhez, a táncművészektől a színeszeken át, az irodalom és a zene neves képviselőiig. Köszönet az artista társadalomnak, amely látja és megérti, hogy milyen egyedülálló lehetőség előtt áll ez a csudákkal teli művészeti ágazat.

 S ha az álmodott új Nemzeti Cirkuszművészeti Központunkat is felépítjük, valóban Európa első, és a világ vezető cirkuszművészeti nagyhatalma leszünk” – tájékoztatott Fekete Péter.