A mai nap folyamán a Kötéltánc dalpályázat sajtótájékoztatója volt a Fővárosi Nagycirkuszban

A sajtótájékoztatót vezető Szabó László tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. Kötéltánc elnevezésű dalpályázatával a cirkuszművészet különleges varázsát megfogalmazó, pozitív hangvételű dalok születését kívánta elősegíteni. Szeptember 30-ig összesen ötvenkilenc, a legkülönbözőbb zenei stílusú pályamű érkezett, amelyekből a szakmai zsűri egyenes ágon tíz dalt juttatott a döntőbe. A november 10-ig tartó anonim internetes szavazáson a közönség további két dalt juttatott a koncert-show-ba. Amennyiben dobogós helyezést érnek el, az alábbi művészek részesülhetnek 1 millió, 500 ezer és 350 ezer forintos jutalomban, valamint egy előadó az 500 ezer forintos közönségdíjban:

Blum József – Four Fathers: A légtornász

Czimmermann Kitti: A Cirkusz valami más

Dániel Balázs Trio és Pleszkán Écska: Circus of the World

Dinyés Dániel-Hegyi György: Ugye elkapsz majd Előadja: Nádasi Veronika

Jakobicz Eszter: Kötéltánc

Közös Éneklődési Kör: Cirkusztündér

Nejad Flóra featuring Talamba: Benne a világ

Orosz Mihály feat Iványi Márta: Ilyen az ember

Pejtsik Panna: Ki a manézsra lép

Szloboda Tibor: Kötéltánc

The Anahit: Together

Gáti József – Vida József: Eljött a cirkusz Előadja: Vincze Lilla és zenekara

 

A rangos szakmai zsűri tagjai:

Molnár György ‘Elefánt’ – Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros

Szakál László – a Fővárosi Nagycirkusz zenei vezetője

Szente Vajk – Jászai Mari-díjas színművész, rendező

Szomor György – Nádasdy Kálmán- díjas rendező, színművész, zeneszerző, dalszövegíró

Polyák Lilla – énekesnő, színművész

Varró Dániel – József Attila-díjas költő

Keresztes Ildikó – eMeRTon-díjas, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett énekesnő, színművész

 

Molnár György ‘Elefánt’ Kossuth-és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, az Omega együttes oszlopos tagja megosztotta a jelenlévőkkel, hogy ő maga is artista volt három évig, Somló Tamással közösen lépett fel egy excentrik csoportban. Tanára Domonkos Zoltán „Deddy bácsi” volt. Ezért mindig megdobban a szíve, ha cirkuszba látogat, így örömmel vállalta el a Kötéltánc dalpályázat zsűrielnöki tisztségét.

 

Szomor György rendező, színművész, zeneszerző, dalszövegíró elmondta, hogy ő maga is szívesen írt volna dalt a pályázatra, de előbb kérték fel zsűritagnak. Mivel minden döntőbe került dal a maga nemében nagyon jó, ezért nehéz dolga lesz a zsűrinek döntést hozni. Izgatottan várja, hogy fognak élőben megszólalni az addig csak felvételről hallott dalok.

 

Szakál László, a Fővárosi Nagycirkusz zenei vezetője a beérkezett pályaművek értékelése közben úgy tekintett a dalokra, hogy azok hogyan épülhetnének be egy cirkuszi produkcióba. Véleménye szerint a nagyon színes és széleskörű zenei palettából nehéz lesz kiválasztani azokat, akiket a legjobbnak éreznek.

 

A Harsányi Levente műsorvezetésével megrendezésre kerülő dalversenyt artistaprodukciók színesítik. Fellép a többszörös cirkuszfesztivál-díjas ifj. Simet László ferde magasdrót számával, a Fővárosi Nagycirkusz téli műsorában, a Hófödte Álom – Ősi cirkuszi mesében látható, szintén több cirkuszfesztiválon sikert arató zsonglőr csoport, a Trio Attar, valamint Nyerges Anna drótkötél produkciójával.

 

Szekáry Zsuzsanna