Államtitkári szavak a Fővárosi Nagycirkusz díszelőadásán

Kölcsey Ferenc január 22-én fejezte be Himnuszunk írását 1823-ban. Ez a nap nemzeti kultúránk ünnepe. Az eseményen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár legelőször a veronai buszbaleset áldozati előtt hajtott fejet és kívánt őszinte részvétet a családoknak a Fővárosi Nagycirkusz és fenntartója, a kulturális államtitkárság nevében.

A politikus hangsúlyozta: a magyar  cirkuszművészetnek sok száz éves, mély gyökerű hagyománya van, büszkék vagyunk arra, hogy ez az érték immár törvény által is védett Hungarikum. A kormány célja, hogy ehhez a nemes ranghoz megfelelő körülményeket biztosítson a művészeti ágnak. A Fővárosi Nagycirkusz a legmagasabb kategóriájú, a nemzeti besorolású előadó-művészeti intézmények közé tartozik. Az állam azt tervezi, hogy a mostani, kicsit roskadozó, öregedő épület helyett hamarosan új cirkuszművészeti központot épít a Liget Budapest program keretein belül. A majdani, európai szintű komplexum otthona lesz a klasszikus és az új cirkusznak egyaránt, valamint a szakmai képzésnek és kutatásnak is.

Hoppál Péter az előadás közönségének végül bejelentést tett. A díszelőadással egy időben Fekete Pétert, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatóját Monte Carloban az Európai Cirkuszművészeti Szövetség közgyűlésén az elnökségébe választotta. Az államtitkár értékelése szerint ez azt mutatja, hogy a magyar cirkuszművészetet számon tartják a világban, a cirkuszvezető elgondolásait pedig a nemzetközi szakmai közösség is támogatja.