Cirkuszi szomszédolás a kölcsönös egymásra figyelés jegyében

A díszbemutatón Fekete Péter cirkuszigazgató és cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos nyitóbeszédében elmondta, hogy az egész társulat számára ez a legfontosabb előadás, mert ez elsősorban a szakmának, az idősebb artistáknak szól, akik tiszteletet és megbecsülést érdemelnek több évtizedes, magas szintű pályafutásukért.

Az igazgató itt jelentette be, hogy a Fővárosi Nagycirkusz egy régi hagyományt felélesztve Cirkuszművészeti Szakmai Kártyát biztosít a cirkuszművészek számára, mellyel számos kedvezmény, többek között bármely előadáson való részvétel lehetősége nyílik meg számukra. Továbbá reményét fejezte ki, hogy a jövőre 250 éves európai cirkuszművészet évfordulóját a januári Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon együtt ünnepelheti az európai cirkuszi szakma és a cirkuszt kedvelő közönség.

Elmondta, hogy terveik szerint a három év múlva megépülő Közép-európai Cirkuszművészeti Központ a környező országokat is kiszolgálja majd, erre utal a Cirkuszi szomszédolás története is. De nemcsak ezért szerződtettek a környező és a visegrádi országokból cirkuszművészeket – ezzel is demonstrálva, hogy csak együtt, egymást támogatva érhetünk el hosszútávú, gyümölcsöző sikereket –, hanem azért is, hogy így, a cirkusz eszközeivel egymás művészete és kultúrája előtt kölcsönösen tisztelegjünk. Mint nemzeti előadó-művészeti intézmény, a Fővárosi Nagycirkusz kiemelten fontosnak tartja a hagyományok megőrzését is, amelyekre építve, és amelyeket kibővítve újdonságokkal lepi meg a közönséget.

A Cirkuszi Szomszédolás című most bemutatott produkcióban kilenc ország kultúrája elevenedik meg egy szegény vándorlegény utazásának történetébe ágyazva, aki a szomszédos országok cirkuszművészeitől tanulva szeretné megvalósítani dédelgetett álmát, hogy megalapíthassa a valaha volt legnagyszerűbb cirkuszt. Csehországban Helena Polachtól tanulja el a labdazsonglőrködés művészetét, Lengyelországban pedig a Duo Szeibe és a Duo Jednorog avatja be a levegőszámok rejtelmeibe. Szerbiában Valerija Anamaria Sliva mutatja be kiskutyás számát, majd a világhírű osztrák Adriana Folco Knie nyűgözi le bámulatos lovas számaival. Ukrajnában a Troupe Yarov ismerteti meg levegő-perzs számával, a Duo Fabulous bravúros ikáriaszámával és a Duo Nonstop egyedülálló, páros görgőszámával. Utazásai során Szlovákiában egy bámulatos, hajlékony sellővel, Katarina Sebestyénovával találkozik, Romániában a Duo Romance érzéki szerelmi története bontakozik ki előtte, a horvát Jelena Znaor pedig a hullahopp karikák és az emberi test egységét tanítja meg neki. A vándorlegény hazájában, Magyarországon is talál művészeket, akiktől tanulhat: Veres Henrik labdazsonglőrt és az immár kilencszeres világrekorder Rippel Brotherst.

 

A Fővárosi Nagycirkusz, Cirkuszi szomszédolás című műsorát 2017. március 19-ig tekintheti meg a közönség.