Csapatmunkával a magasba – A Fővárosi Nagycirkusz artistáinak produkciójával nyílt meg a 2019/2020-as színházi évad

A 2019/2020-as színházi évadot Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg. Fekete Péter mindenhová magával visz egy kulturális kincset, amely ezúttal a többszörös cirkuszfesztivál-díjas Mongol Cirkusz Társulat golyószáma volt.

Miután véget ért a Fővárosi Nagycirkusz artistáinak izgalmas produkciója és elhalt a tapsvihar, a kultúráért felelős államtitkár nyitó beszédét a cirkuszművészeti produkcióból merítkezve mondta el:

„Magasra törni, s onnan széjjelnézni. Fentről nézni, rálátni a világra. Feljutni oda, ahonnan minden látszik, ahonnan látszik a lentről láthatatlan. Megismerni, meglátni az elérhetetlennek tűnőt, megismerni a még ismeretlent, az addig megismerhetetlent. Ahogy minden emberben szunnyad efféle vágy, úgy minden művész ezzel az attitűddel lát neki a munkának. Magasba, hogy jól lássak, magasba, hogy jól lássanak. De mit kell tennünk, ha nincs domb, létra, dobogó, amire feltápászkodhatnánk? Hogyan lesz ebből felülről való elemelkedés?

Kell még valaki, aki azt mondja, gyere, állj a vállamra, barátom, használj engem dombnak, létrának, dobogónak. Fuss neki, ugorj, állj a vállamra és megtartalak. Én az erős, te az ügyes. Ha megbillennél, én ott leszek, ha zuhansz, elkaplak. Ezt a manézsban tusírozásnak nevezik. Lehetek-e a biztosítóköteled, barátom? Akkor ez így összeállhat. Én doblak, te ugrasz, ő elkap, mi vigyázunk rád, s a vállára állva, ha megbillensz, mind ott leszünk, hogy ne zuhanás legyen a leszállás. Te majd elmeséled nekünk, hogy mit láttál, és ők majd példát kapnak belőle, hogy így kell csinálni: csapatban.”

Szekáry Zsuzsanna