„Egy kicsit „őrültek” vagyunk, ezért folyamatosan feszegetjük a határainkat” – Villáminterjú Sergei Eftode-val

Sergei Eftode, Anastasia Sarycheva és Valery Kruglov is fellépnek Csillagtánc című adventi műsorunkban különleges perzs számukkal. Villáminterjúnkban a csoport vezetőjét, Sergei Eftode-t kérdeztük kalandos életútjáról, kivételes produkciójukról, a bizalom fontosságáról és az emberi test határainak feszegetéséről.

Hogyan kerültél kapcsolatba a cirkusz világával?

Mondhatnám úgy is, hogy a véletlenek összjátékának köszönhetően. Elsőéves voltam a gazdasági főiskolán, amikor az artista iskolában tanuló barátaim egy deszka számot gyakoroltak. Előtte birkózó voltam, ezért elhívtak a próbájukra, hogy próbáljam ki magam untermannként (tartóemberként). Sokáig gondolkodtam, hogy éljek-e a lehetőséggel, de végül felvételiztem az artistaképzőbe. Az élet furcsa fintora, hogy végül a barátaim közül egyedül én maradtam a cirkusz világában. Örülök, hogy végül az artista életet választottam, mert azon túl, hogy örömet okozok a közönségnek, az utazásaim során megismerem a különböző országok kultúráját. Ráadásul a feleségemet is egy cirkuszban ismertem meg, akivel családot alapítottunk és közösen lépünk fel.

Megannyi zsáner közül, miért esett a választásod a perzsre?

Többféle zsánert kipróbáltam, deszkaszámmal kezdtem, majd hand voltige és oroszrúd produkciókban voltam untermann. Miután szétvált a deszka csoportunk, 2002-ben létrehoztam egy háromtagú perzs produkciót. Rengeteg energiát fektettünk a szám megalkotásába. Nagyon kitartó ember vagyok, ha valamit a fejembe veszek, semmi sem állíthat meg, nem ismerek lehetetlent. Ezért a trükkjeinket addig csiszoltunk, amíg tökéletessé váltak.

Az Oroszországból érkezett artistaművészek perzs száma különlegesnek számít a cirkuszi szakmában.

Az Oroszországból érkezett artistaművészek perzs száma különlegesnek számít a cirkuszi szakmában.

Mi a számotok története és különlegessége?

A produkciónk arról szól, hogy két vadász megpróbálja elkapni az égi jelenést, a tűzmadarat, akit a feleségem alakít. A számunknak technikailag két különlegessége van: én nemcsak állok és egyensúlyban tartom a perzs rudat és a trükköket bemutató kollégáimat, hanem közben leguggolok, leülök, felállok. A hasonló jellegű számokban általában több untermann vesz részt, én viszont egyedül vagyok.

Óriási lehet köztetek a bizalom, hiszen a kollégádat és a feleségedet egy nyolc méter magas rúdon tartod a levegőben…

Így van, maximálisan bízunk egymásban. A kollégáim kiváló artistaművészek és a balesetek elkerülése miatt is gyakoroltunk annyit. De be kell vallanom, hogy hiába nyugszik biztos alapokon a tudásunk, én mégis félek, hiszen az életük múlhat rajtam. Ők viszont nem aggódnak, teljesen biztosak benne, hogy nem ejtem le őket.

Sergei Eftode, Anastasia Sarycheva és Valery Kruglov perzs produkciójának létrejötte a csoport tagjai közötti bizalmon és az eltökélt gyakorláson alapszik.

Sergei Eftode, Anastasia Sarycheva és Valery Kruglov perzs produkciójának létrejötte a csoport tagjai közötti bizalmon és az eltökélt gyakorláson alapszik.

Extrém nagy terhelésnek van kitéve a tested a porondon. Mit gondolsz, meddig bírod fizikailag a fellépéseket?

Az artistaművészek teste olyan terhelésnek van kitéve, akár az élsportolóké. Mindig a maximumot kell nyújtanunk nemcsak azért, mert a közönség megérdemli, hanem mert az életünk múlik rajta. Tisztában vagyok vele, hogy mivel az egyik vállamon vagy a homlokomon tartom a perzset, ezért a gerincemet és az ízületeimet érő nagy terhelés egyenetlenül oszlik el, ami nem tesz jót. De mi artisták egy kicsit „őrültek” vagyunk, ezért folyamatosan feszegetjük a határainkat. Addig szeretném folytatni a fellépéseket, amíg a fizikumom engedi.

Mi a véleményed a Csillagtánc című műsorról?

A műsor koncepciója a magyarországi karácsonyi szokásokra épül, ami nagyon széppé és meghitté varázsolja az előadást. Ráadásul a Fővárosi Nagycirkusz kiváló artistaművészeket szerződtetett a világ minden tájáról, akik nagyon látványos és erős számokat mutatnak be. Nagy öröm számunkra, hogy részt vehetünk a világhírű Fővárosi Nagycirkusz előadásában.

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám

További híreink

 

Skip to content

Send this to a friend