Elhunyt Balázs Kálmán artistaművész

Sokunknak mestere, barátja volt. Számíthattunk és számítottunk is rá: a véleményére, az észrevételeire, az ötleteire. Szívén viselte az artistaképzés és cirkuszunk sorsát, fejlődését: szinte az utolsó pillanatig bejárt hozzánk, megnézte műsorainkat, egy-két éles szemű megfigyeléssel segítette a cirkuszban folyó munkánkat. Igazi artista volt, ízig-vérig cirkuszművész! Egy nagy generáció meghatározó képviselője!
Balázs Kálmán 15 éves korában került a Baross Imre Artistaképző Iskolába, tehetségét maga Baross Imre fedezte fel. A drótkötéltánc művészetére Kerekes Géza és Domonkos Zoltán „Deddy” tanították meg.
Első nyilvános vizsgaelőadására 1953 júliusában a Madách Színházban került sor, ahol önálló produkcióval lépett fel gyógypedagógus-testnevelőtanár édesapja legnagyobb büszkeségére.
A Baross Imre Artistaképző Iskola első évfolyamának diákjaként 1957-ben diplomázott, egyéni drótkötél számával világszerte elvarázsolta a közönséget.
Sűrű fellépései mellett már fiatalon is részt vett a fiatalok képzésében. 1957-től 1987-ig tanított drótkötelet, ügyességet, zsonglőrözést, akrobatikát és gumiasztalt a Baross Imre Artistaképzőben.
Fájó szívvel búcsúzunk tőle, emlékét nem engedjük megkopni, felidézzük majd sikereit és alakját! Nyugodjon békében!

Képadatok: Balázs Kálmán gyakorlás közben. Balról oktatója Kerekes Géza. Fotó: MTI/Bojár Sándor 1954.