Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a pekingi Nemzeti Akrobata Társulat iskolájában járt

A kínai művészek sikereit sokáig én is csak egy kézlegyintéssel intéztem el: a nagy számok törvénye szerint történik, a nemcsak sokból, hanem számunkra felfoghatatlan sok jelentkezőből történő kiválasztás aztán gyorsan látványos eredményeket és feltűnő sikereket hozó receptjét láttam csak én is.

Nemrég két napot tölthettem el a pekingi Nemzeti Akrobata Társulat iskolájában – baráti meghívásra, vendégszerető körülmények között. Beleshettem a legkisebb és legnagyobb próbatermekbe, elkaphattam hétköznapi pillanatokat is, és végig kereshettem a csoda kulcsait.

Elkötelezettség, fegyelem és főleg: hihetetlen alázat a választott művészeti ág és a tanár tudása iránt. Az elődök tudásának feltétlen tisztelete. Alázat és megint csak alázat. Munka, kitartás és hit. Hit az elvégzett munka által kiérdemelhető eredmények értékében. A nyolcéves gyerekek felnőtteket is zavarba ejtő elhivatottsággal, de az elvégzett feladat sikere fölötti gyermeki örömmel dolgoztak – és persze kíváncsian figyeltek engem is, ahogy ott állok és nézem őket: mit mondok, tapsolok-e, felvonom-e a szemöldököm, mosolygok vagy feszülten figyelek.

Az intézmény világhírű mesterei, professzorai, tanárai, nagy tudású szakemberek osztották meg velem kész és félkész technikáikat-trükkjeiket. Alázattal hallgattam őket, próbáltam minden apróságot memorizálni, de ők is ugyanezzel az alázattal kérdeztek a véleményemet, voltak kíváncsiak gondolataimra.

Tanulni mástól, folyamatosan és fáradhatatlanul akarni tanulni mástól – ez a titok nyitja. És még valami, ami akár apróságnak is tetszett, de legalább ennyire fontos: a próbaterem előtt szép sorban várták gazdáikat a cipők. Mit jelent ez? Mit lehet ebből kiolvasni? Egyetlen egyszerű, de annál fontosabb filozófiát: rend van. Ugyanúgy a teremben, mint ahogy a próbák és a gyakorlás során – ugyanúgy a fejekben, mint ahogy a lelkekben is.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár