Frenetikus hangulat uralkodott a 14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál „B” versenyprogramján

14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál versenyprogramjaiban a világ legjobb artistaművészei versengenek egymással. A január 13-án megrendezett világszínvonalú eseményen a lebilincselő produkciók mellett a Fesztivál szervezői technikai újdonságokkal is készültek, valamint a felelős állattartásra is felhívták a figyelmet egy megható jelenetsorral. Az esemény a hatályos egészségügyi szabályok szigorú betartásával zajlott.

A Közép-Európa egyetlen, egész évben nyitva tartó kőcirkuszában kétévente megrendezésre kerülő cirkuszfesztivált nívójának köszönhetően a világ legnagyobb ilyen eseményei között tartják számon. A gondosan válogatott artistaprodukciók és szakmai konferenciák mellett a szervezők idén technikai újdonságokkal is várják a cirkuszrajongókat és a világ minden tájáról érkező cirkuszi szakembereket. Az épület előtt felállított gömbsátorban a Fesztivál ideje alatt egy külön a Fővárosi Nagycirkusz számára fejlesztett virtuális valóság játék várja a látogatókat. A térítésmentesen igénybe vehető virtuális valóság programnak hála a látogatók a kötéltáncosok bőrébe bújva átélhetik, milyen érzés 7 méter magasan egyensúlyozni. Ha már kötéltánc, akkor stílszerűen egy informatív cirkusztörténeti kiállítás is helyet kapott a gömbsátorban, melynek tablói által megismerhetjük ennek a különleges zsánernek a rejtelmeit és a legismertebb magyar kötéltáncosokat. A technikai újítások között érdemes megemlíteni a futurisztikus élményt nyújtó ledpadlókat és a magyarországi cirkuszok közül elsőként a Fővárosi Nagycirkusz által bevezetett újdonságot, amely a versenyprogramok nyitó jeleneteiben nyújt extra élményt: több mint 300 fokban egy speciális hálóra projektorok segítségével vetítenek ki 3D hatású jeleneteket. Izgalmas újítás, hogy a sportközvetítésekhez hasonlóan a ledfalon lassításban is visszanézhetjük a produkciók legnehezebb trükkjeit.

A „B” versenyprogram magyaros hangulatú, látványos parádéja után a közönség máris ovációban tört ki, a felfokozott hangulat pedig egészen a fináléig kitartott. Az „A” versenyprogramot leginkább a cirkuszművészet által közvetített sokszínű szimbólumok – erő, kitartás, csapatmunka, bizalom, ügyesség – uralták az elképesztő produkciókban, míg a „B” versenyprogramban pár kivételtől eltekintve inkább a számokba ágyazott történetek és megelevenedő képek domináltak. A Kazgoscirk társulatába tartozó Hassak Troupe produkciója elrepített minket a gazdag történelemmel rendelkező Kazahsztán ősi földjére, ahol életre kelnek a legendák egy nehéz trükkökkel fűszerezett, többszörös cirkuszfesztivál-díjas létraperzs produkcióban. A héttagú Shatirov csoport a romantika bájos korszakába repítette vissza a közönséget. A manézsban mintha egy festmény elevenedett volna meg, melynek szereplői látványos kosztümjeikben az erőfeszítés legkisebb jele nélkül szaltóztak a társaik által tartott vékony rudakra, majd ismét felemelkedtek a levegőbe annak biztos tudatában, hogy az oroszrúd biztos kezekben van és nem eshet bajuk. A Franciaországból érkezett Bartigerrz Group nyújtószámában négy nagyvárosi srácot jelenítettek meg, akik szimplán szeretnek együtt lógni, miközben elképesztő dolgokra képesek.

A „B” versenyprogram közönségkedvencei egyértelműen a deszkaszámok voltak. A kolumbiai RCC Arruba tagjai a Mad Max-filmek világát idéző kosztümben, sminkben és díszlettel robbantak be a porondra. A tehetséges artistaművészek a remek koreográfiának és a látványos szaltóknak köszönhetően egyetlen másodpercre sem hagyták lankadni a közönség figyelmét. Kimagasló tudásukat már az első kiállásukkor felállva tapsolta meg a közönség, pedig a slussz trükk, a bekötött szemmel tüzes karikán átugrás még hátra volt. A Zaripov’s Group Echo of Dreams című deszka produkcióját tavaly hozta létre Aleksey Zaripov, a rendezés Vitalij Logvinenko munkáját dicséri. A nyolc orosz artistaművész hölgy a kereszteslovagok isteni áhítattal átszőtt, kalandos korszakába repítették el a közönséget. A mély szimbólumokkal átszőtt produkció az egyedi koreográfián kívül azért is számít különlegesnek, mert általában a deszka számokat férfi cirkuszi műfajként tartják számon, ebben az esetben mégis légies hölgyek adták elő. A siker nem maradt el, a közönség őket is felállva tapsolva ismerte el.

Humor nélkül nincs cirkusz, amelyről a virtuóz bohóc testvérpár, Andrey és Artem Averyushkin gondoskodtak helyzetkomikumokra épülő, szívderítő jeleneteikkel. Mihail Nyikolajevics Ermakov szintén kellemes perceket okozott mókás kutyusaival, akiket öröm volt nézni, ahogy önfeledten játszottak trénerükkel. Mihail és kutyusai között különleges kapocs van, ugyanis az orosz artistaművésznek már gyermekkorában is édesapja kutyái voltak a legjobb barátai, valamint csaholó állat-partnerei közül a legtöbbet maga mentette meg az utcáról a biztos fagyhalál torkából.

Az elképesztő cirkuszi műsorszámok között egy varázslatos, a felelős állattartásra felhívó jelenet tárult a szemünk elé. A manézsban megelevenedett az emberek és állatok között kialakult többezer éves, megható kapcsolat. A természettel harmóniában élő ember már nagyon régóta tudja, amit újra felfedezett a modern orvostudomány és a pszichológia. Egy állat közelsége gyógyító erővel bír. Erre emlékeztettek a manézsba érkező terápiás kutyák a gazdáikkal, ugyanis a megváltozott életkörülményekkel élők számára sokszor egy állat jelenti a támaszt vagy a nélkülözhetetlen segítséget. Az életünk más területein is jelen vannak az állatok, a velük való kapcsolat átszövi az emberiség történetét és a mi életünket is. Ennek felelevenítéseként hagyományőrző lovasok léptettek be büszke állataikkal korhű ruhákban, akik a magyar történelem meghatározó eseményeinek állítottak emléket. Őket a függetlenségünk elnyeréséért vívott szabadságharc büszke lovas huszárai követték, majd a jelenkor nemes segítői, a lovas katonák és rendőrök, valamint a keresőkutyák, akik nemcsak életeket mentenek, hanem a bűnözés elleni harcból is kiveszik a részüket. Az állatokkal évszázadok óta együtt dolgoznak a cirkuszban is. A csikósok, a lovas akrobaták, a lovas zsonglőrök, a lovas sportolók mind kitűnő példával szolgálnak arra, hogy milyen összhang van ember és állat között. Együtt akarják elérni a célt, neveli-trenírozza az ember az állatot, segíti-tanítja az állat az embert. Papadimitriu Athina színésznő lovon előadott szavalata után gyermekek érkeztek kiskedvenceikkel a manézsba, akiknek az évszázadok óta cirkuszművészettel foglalkozó artisták átadhatják tudásukat a felelős állattartás titkairól.

A magyarul és angolul zajló Fesztivál házigazdái Florosz Zoi nemzetközi hírű színésznő, énekesnő, rendező és Maka Gyula voltak. Az élő zenéről a Fővárosi Nagycirkusz zenekara, a produkciók közötti látványos átvezetésről pedig az intézmény világ-, Európa-és magyar bajnok táncművészekből álló balettkara gondoskodott.

A 14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál „B” versenyprogramját január 15-én még két alkalommal, 11 és 15 órától tekinthetik meg a cirkuszművészet rajongói.

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám