„Ilyen produkció még nem volt Magyarországon” – Villáminterjú Donnert Richárddal

A világhírű Donnert család is fellép többszörös cirkuszfesztivál-díjas lovasakrobata-számával a Fővárosi Nagycirkusz új, online nézhető Dinasztiák című műsorában. Villáminterjúnkban a dinasztia hetedik generációs tagját, Donnert Richárdot kérdeztük az egyéni, valamint az Ádám és a Richter családokkal közösen előadott, Magyarországon páratlan produkciójukról.

Hogy telik egy napotok a lovakkal?

Korán reggel felkelünk, majd az első utunk a lovainkhoz vezet. Ellátjuk őket, friss szénát, vizet adunk nekik, kipucoljuk a helyüket, ápoljuk a szőrüket. Mivel most fellépünk a Dinasztiák című műsorban, egyszer átvesszük a napi rutint, majd másfél-két órát próbálunk velük. Ezen kívül is lemozgatjuk őket, bár ez inkább szabadfoglalkozás számukra, mert annyit mozognak ilyenkor, amennyihez kedvük van.

A Donnert család lovasakrobata-számában több generáció tudása ötvöződik. Fotó: Urbán Ádám

 

Mitől különleges a lovasakrobata-számotok?

A név kötelez, hiszen a Donnert család a nemzetközi hírnevét elsősorban az állatszámoknak köszönheti, és annak a generációkon át öröklődő tudásnak, ahogy az állatainkkal foglalkozunk és tanítjuk őket. Nagyon mély kapcsolatot ápolunk állat partnereinkkel.

Azért is különleges a lovasakrobata-számunk, mert a csoport kizárólag a közeli családtagjainkból áll, ezért erős szálak fűznek össze minket. A lovasakrobatikát sehol sem lehet megtanulni, tudtommal a világon egyik artista iskola sem oktatja, mert ez a tudás apáról fiúra, generációról generációra száll. Így a mi számunkban is benne van több generációra visszamenőleg a Donnert család tudása, mindenki hozzátett valamennyit a számhoz és csiszolt rajta.

Az Ádám, a Donnert és a Richter család közös számához még nem volt fogható Magyarországon. Fotó: Urbán Ádám

 

Kihívás elé állította a csoportodat, hogy az Ádám és a Richter családdal közösen is felléptek?

Ez egy nagyon különleges produkció, tizenöt emberrel, tizenkét lóval. A lovaknak is meg kellett szokniuk egymást, az embereknek is meg kellett találniuk a harmóniát. Mindannyiunk számára kihívás, de ez egy jó dolog, hiszen elősegíti a fejlődést. Új trükköket kellett megtanulnunk, hogy ne legyen egyforma a három család lovasakrobata-száma. Nagyon élvezzük, mert kizökkenünk a megszokott produkciónkból és még izgalmasabb trükköket tudunk mutatni a közönségnek. Kialakult köztünk egyfajta baráti versengés, mert mindenki ki akarja hozni magából a legjobbat.

Mind a három családnak egyéni zenéje, koreográfiája, kosztümje és produkciója van, amik váltják egymást, majd a végén a három család közösen csinál egy piramis trükköt a lovak hátán. Ilyen produkció még nem volt Magyarországon, hogy három világhírű magyar cirkuszi dinasztia tagjai összeálljanak egy közös szám erejéig, ezért bátran mondhatom, hogy cirkusztörténelmet írunk.

Szekáry Zsuzsanna