Jelnyelvi tolmácsok a Fővárosi Nagycirkusz élő adásaiban  

A Fővárosi Nagycirkusz csütörtökönként jelentkező Cirkusz + című élő műsorában ezentúl jelnyelvi tolmácsok is közreműködnek. A cirkuszi világban kuriózumnak számító újítás technikai megvalósításában is eltér az eddigi felvételektől.

A Fővárosi Nagycirkusz számára mindig kiemelten fontos volt az esélyegyenlőség megteremtése, ezért négy évvel ezelőtt a világon elsőként vezette be és dolgozta ki vak és gyengénlátó társaink számára az audionarrált előadásokat, valamint tavaly csatlakozott a kormány által életre hívott Lázár Ervin Programhoz, melynek keretében 98.000 gyermeket és tanáraikat látják vendégül a nemzeti előadó-művészeti intézmény műsorain.

A cirkuszművészetben sohasem számított a faji, nemi, kulturális vagy vallási hovatartozás, mert ez a művészeti ág a csapatmunka, az egyenlőség és az emberi akarattal létrehozható csoda művészete. Ezért a csütörtökönként 15 órától jelentkező élő közvetítéseinken ezentúl tapasztalt jelnyelvi tolmács, Tápai Beatrix és a Fővárosi Nagycirkusz munkatársa, Mihály Réka alakítja jelekké a hangokat, hogy siket nézőink is teljeskörű élményben részesülhessenek.

A Fővárosi Nagycirkusz videótárának munkatársai – Kardos Zsolt és Nagy Attila – a jelelés közvetítésének technikai folyamatáról elmondták, hogy új helyszínt kellett létrehozniuk a jelnyelvi tolmácsoknak, akik az előadás felvételétől távolabb foglalják el a helyüket. Egy külön kamerának fognak jelelni, miközben három monitoron követik az eseményeket. Fontos szempont számukra, hogy mindig jól lássák a riportert és az interjúalanyt is, akiket ezért külön- külön kamera vesz majd számukra. Emellett pedig a nézők által látott képet is követik egy harmadik monitoron, hogy tudják hol tart éppen az adás. Az adás során a jelnyelvi tolmácsok a kép jobb alsó sarkában jelennek majd meg.

Szekáry Zsuzsanna