Jubileumi összművészeti tanévnyitó a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakiskolában

A Fővárosi Nagycirkuszban tartották az idén hetvenéves Baross Imre Artistaképző Intézet Szakiskola évnyitó ünnepségét. A 2020. augusztus 31-én, hétfőn este rendezett összművészeti előadás alatt az intézmény új igazgatója, Kovács Gábor Dénes bemutatta az iskola tagintézményeit és ismertette az idei évre vonatkozó terveket.

Kovács Gábor Dénes először vázolta a pandémiás helyzetre vonatkozó szabályokat és óvintézkedéseket.

Méltó módon készülnek az idén 70. születésnapját ünneplő Baross Imre Artistaképző Intézet Szakiskola jubileumi évére. Többek között közönségcsalogató előadásokkal hirdetik az előadó-művészet és a cirkuszművészet nagyszerűségét. A tervek között szerepel, hogy játsszák a Dzsungel könyve című, Uray Péter által rendezett előadást, amelyből az évnyitón több részletet láthattak a jelenlévők. Ha semmi sem zavarja meg az iskola működését, az első jelentős gálaműsort december 8-án tartják a manézsban, ahol fellépnek azok a nemzetközi karriert befutott magyar artistaművészek is, akik az iskolában végezték a tanulmányaikat. Az előadás a magyar cirkuszművészet múltjáról és jelenéről szól majd. Ezen a napon nyílik meg a Fővárosi Nagycirkuszban egy kiállítás, ami szintén az iskola elmúlt évtizedeit mutatja be, valamint kiadásra kerül egy különleges tankönyv is. Február 2-án nagyszabású előadással zárják az ünnepi félévet.

 

Az iskolának két nagyszerű tagintézménye is van, az egyik évek óta a Békéscsabai Színitanház, a másik pedig az Oktopus Multimédia Intézet.

Az évnyitón a Békéscsabai Színitanház élő produkciói mellett levetített kisfilmből kiderült, hogy az intézmény nemcsak a háttérszakmák és előadó-művészeti szakmák képviselőit, hanem artistaművészeket is képez. Ebben az évben ráadásul egy budapesti telephelyen is elindítják a képzést. „A Színitanházzal a Baross Imre Artistaképző Intézet egy olyan tagintézményt nyert, amellyel az artisták előadó-művészeti képességeit is jelentős mértékben javíthatja” – mutatott rá Kovács Gábor Dénes.

Az Oktopus Multimédia Intézetről szóló kisfilm megtekintése után Kovács Gábor Dénes ismertette, hogy az intézményben olyan szakemberek végeznek, akik akár a média területein, akár az élő előadó-művészetben sikeresen tudják támogatni az előadókat. A felnőttképzés mellett már szakgimnáziumi képzést is elindított az intézet.

 

Kovács Gábor Dénes emlékeztetett, hogy az általa igazgatott intézmény fenntartója, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ nem első alkalommal kéri fel a műsorába érkező artistaművészeket, hogy akár egy-egy óra, akár egy mesterkurzus keretében segítsék a diákok fejlődését. A Fővárosi Nagycirkusz Tündértánc – Nővarázs műsorának egyik fellépője a The Flying Wulber fliegende csoport vezetésével június eleje óta mesterkurzust tart a Baross Imre Artistaképző Intézet tehetséges diákjai részére. Az iskola egyik tizedikes diákja, Molnár Gréta mindössze két hónap gyakorlás után csatlakozott a világhírű csoporthoz. 

Sok kiváló artistaművész érkezett a sport világából, ezért az elkövetkező év egyik legfontosabb feladata, hogy egyre inkább szélesítsék azt a bázist, akik az artistaképzőbe szeretnének jönni felvételizni. Ezért szeptembertől hetedikes-nyolcadikos diákok számára felvételi előkésztőt indítanak Végh Erika volt válogatott tornász és olimpiai kerettag, a Baross Imre Artistaképző tanárának vezetésével. Az iskola a sportszakágakkal és egyesületekkel is gyümölcsöző kapcsolatot ápol. Ebben élen jár egy stratégiai jelentőségű, a sport- és a cirkuszművészet utánpótlás fejlesztését összekapcsoló együttműködési megállapodás, amelyet a KSI Egyesülettel kötöttek.

 

Az iskola igazgatója beszámolt a pekingi magyar artistaosztály indításáról, a felvételiről valamint arról, hogy a program első szakaszaként a diákok kísérő tanáraikkal együtt augusztus 30-án beköltöztek egy zuglói ingatlanba, amely az otthonuk lesz februárig, majd reményeik szerint Pekingben folytatják a tanulmányaikat.

A műsor fináléjában a fellépők egy közös, összművészeti produkciót mutattak be, amely méltón szemléltette és foglalta össze az iskola törekvéseit. Ezután Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos ünnepélyesen megnyitotta a tanévet, dr. Borsós Beáta, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ igazgatója pedig átadta az iskola végzős növendékeinek az intézmény zászlaját.

Szekáry Zsuzsanna