Káprázat és varázslat a porondon – Interjú a Veres Illusion tagjaival  

A Veres Illusion – Veres Nóra és Veres Antal – is fellépnek Dinasztiák című műsorunkban izgalmas illúziószámukkal. Interjúnkban a káprázat mesterei pályafutásukról, produkciójuk különlegességeiről és nehézségeiről meséltek.

Meséljetek az eddigi pályafutásotokról.

Veres Antal: Az édesanyám rokonai által üzemeltetett cirkuszban nőttem fel, ahol megismertem Nórát. Így mi is, akár a többi utazó artista a cirkusznál, a mélyvízbe dobva tanultunk és fejlesztettük magunkat, miközben már családot alapítottunk. Pályafutásomat mint görgő egyensúlyozó kezdtem, Nóra pedig levegőszámmal luftbalettel lépett fel, amit később kiegészítettünk komikus rongybaba és hajlógó számmal is.

1997-ben magántanulókként artistavizsgát tettünk a Baross Imre Artistaképző Intézetben. Mi vagyunk az a páros, akik számára nincs lehetetlen, a mottónk szerint mindenre van megoldás. Az álmainkat követve bejártuk Európát a fiainkkal, és miközben szórakoztattuk a közönséget, akik elhalmoztak a szeretetükkel, csodálatos helyeken jártunk.

Fiatalabb gyermekünk, Patrik öt éven át lépett fel velünk az illúzió számunkban, majd csatlakozott a testvéréhez, Henrikhez aki 12 éves kora óta zsonglőr. Létrehozták a közös, mókás zsonglőr számukat, amelyet a Dinasztiák „B” programjában is bemutattak.

 

Miért váltottatok az illúzió számra?

Veres Nóra: Mindketten gyermekkorunk óta imádtuk az ilyen számokat, ezért mindig is tervben volt, hogy ebben a zsánerben is kipróbáljuk magunkat. Mivel egy artista teste extrém terhelésnek van kitéve, szinte lehetetlen évtizedeken át ugyan olyan intenzitású számokkal fellépni. Az illúzió közel áll a mentalitásunkhoz, más zsánerrel nem tudtuk elképzelni a jövőnket az artista szakmában.

 

Mik az illúziószámotok nehézségei és különlegessége?

Veres Nóra: Az adja a nehézségét, hogy ott, abban a pillanatban nem ronthatsz el semmit. Bár ez minden artista számra igaz, viszont mi nem forgunk életveszélyben, nem sebesülünk meg, maximum oda a varázslat. A próbák és a felkészülés ugyanolyan precizitást és odafigyelést igényelnek, mint más zsánerek esetében.. Ennél a számnál is fontos a külső, ezért odafigyelünk az étkezésünkre és rendszeresen edzünk. 

Veres Antal: A számunk különlegessége leginkább abban rejlik, hogy Nóra nemcsak egy csinos segítő, hanem aktívan részt vesz a trükkökben, ezáltal a porondon is egyenrangú társam. A számunkban felváltva gyors kiszabadulós és helycserés illúzió trükkökkel ámítjuk el a közönséget.

Többféle műsort tudunk összeállítani az ötpercestől a negyven percesig, amiket a közönség igényeihez és korösszetételéhez szabunk.

A Veres Illusion tagjai felváltva gyors kiszabadulós és helycserés illúzió trükkökkel ámítjuk el a közönséget.

 

Milyen hatással van rátok, hogy a közönség személyesen nincs jelen, hanem az online térből figyel titeket?

Veres Antal: Ugyan úgy izgulunk, mintha teltházas, élő közönség előtt lépnénk fel. Tudjuk, hogy a képernyőkön figyelnek minket az otthonaikban és ugyan úgy meglepődnek, élvezik a műsort és próbálják megfejteni a trükköket. Első alkalommal lépünk fel a Fővárosi Nagycirkuszban, ami hatalmas megtiszteltetés, ezért igyekszünk a maximumot kihozni magunkból.

 

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám