Komplex képzési bázis jön létre a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ fenntartásában – Interjú Kovács Gábor Dénes képzési igazgatóval

„Jelenleg elsősorban a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ fenntartásában álló intézményeket, így a Baross Imre Artistaképző Intézetet, a telephelyeként működő Békéscsabai Jókai Színházban üzemelő Színitanházat, valamint a most fenntartásukba került Octopus Médiaművészeti Iskola szerkezetét, struktúráját, tantestületét, szakmai és képzési programját, iskolarendszeren belüli nappali tagozatos és felnőtt képzési rendszerét kell összehangolni” – vázolta fel röviden igazgatói feladatát Kovács Gábor Dénes.

A képzési igazgató elmondta, hogy jelen pillanatban az az elsődleges feladatuk, hogy valamennyi intézményükben sikeresen elindítsák a tanévet és a tervezett struktúrákat. Amint ezen túlvannak, akkor második lépésben össze kell hangolniuk ezeknek az intézményeknek a munkáját, hogy minél hatékonyabb működjenek.

Erre épül majd a harmadik mozzanat, amikor ezeknek az intézményeknek a szerkezetét is összefésülik és kialakítanak egy komplex intézményi szerkezetet. Erre azért van szükség, hogy minél hatékonyabban és eredményesebben tudjanak oktatni előadóművészeti szakmákat, mindenekelőtt az artista szakképzést, ugyanakkor emellett a társművészeteket is, mint a színész és táncos szakképzést, valamint az előadóművészetet segítő háttérszakmákat, a világosító, színpadtechnikus-szcenikus és a vizuális – média, film – területeken. Terveik között szerepel ezen ágak szakgimnáziumi, később az alapfokú művészeti oktatási intézményekben, illetve OKJ-s képzés keretében zajló szakmai felkészítése és majdan pedig a főiskolai tanítása is.

A negyedik feladatuk ebben az évben, hogy a felvételik minél szélesebb körben tudjanak lezajlani és emellett kiépítsenek egy országos hálózatot, amely lehetővé teszi, hogy a tehetséges gyerekek kapjanak egy olyan worskhop jellegű felkészítést, amellyel felvételizni tudnak a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ intézményeibe. Ez azt jelenti, hogy egy olyan hálózatot kell létrehozniuk intézményekkel, iskolákkal, alapfokú művészeti iskolákkal, vagy akár sportiskolákkal és sport klubokkal való kapcsolatfelvétel által, amely hálózatból a gyerekek a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ intézményeibe jönnek tanulni.

Ehhez kapcsolódik egy ötödik feladat, hogy részint az országon belül kialakítsanak belső, kölcsönösségi elv alapján működő kapcsolatrendszereket előadóművészeti szakmákat képző intézményekkel – színészképzők, táncművész képzők –, valamint különböző fesztiválokkal, szakmai fórumokkal.

Kovács Gábor Dénes fontos feladatnak tartja azt is, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ intézményei egyre inkább részt vegyenek a nemzetközi vérkeringésben a különböző cirkuszfesztiválokon történő megjelenéssel. Erre az egyik legfontosabb platform a Fővárosi Nagycirkuszban, januárban megrendezésre kerülő XIII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, de a nemzetközi artistaképzőkkel akár konferenciákon keresztül is fel lehet venni a kapcsolatot.

A képzési igazgató összegzésként elmondta, hogy minél hatékonyabban ki kell építeniük a kapcsolatrendszerünket és a felsorolt öt pontban látja a következő egy év feladatrendszerét.

Szekáry Zsuzsanna