Lenyűgöző produkciók a Mesterkurzus pályázaton

Az első produkció, a Visage de lamure címmel Varga Gabriella irányításával jött létre, amelyet Boros Ferenc és Lauri Vivienn mutatta be. Felkészítő tanáraik Dobos Helga és Incze Miklós voltak. A férfi és nő szenvedélyes kapcsolatát bemutató akrobatikus tánc-és zsonglőr elemekkel fűszerezett összművészeti produkcióban Andrássy Krisztina, a Magyar Állami Operaház címzetes magánénekese, korrepetitora játszott zongorán, Pesztranszky Magdolna hegedűn, Csiki Gábor, a Magyar Állami Operaház karigazgatója pedig énekelt. Ez a produkció tökéletesen szemléltette a cirkuszművészet és más művészeti ágak összefonódását.

A következő, Játszótér című produkciót Nyerges Anna és Vincze Vivien mutatta be, melynek létrejöttében Sálykiné Zboray Éva és Paál Krisztina tanárok voltak a segítségükre. A páros drót-egyensúlyozó szám az emberi kapcsolatok fontosságára hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy ne a virtuális világban éljük az életünket.
Az iskola bohóc osztálya Esik című pályázati anyagát mutatta be, melyhez a zenei aláfestést Turiák Tibor, az iskola zenetanára szolgáltatta, a koreográfus Hus Sándor volt, a felkészítő tanárok pedig Méhes Csaba és Greifenstein János voltak. A pantomim elemekkel tűzdelt és a Chaplin filmeket idéző mókás jelenetek azt mutatták be, hogyan hozza össze az idegeneket a hirtelen támadt eső.

Az utolsó, nagyszabású produkciót az iskola 10. osztálya mutatta be, melynek alapötletét Dosztojevszkij Bűn és Bűnhődés című regénye adta. A számot a diákok a témának megfelelő öltözetben és zenére adták elő, melyben felkészítő tanáraik, Szántai Edina, Tóth Edit, Végh Erika, Vincze Tünde, Kőműves Tibor és Szilágyi Gyula nyújtottak segítséget. Az orosz néptáncból kölcsönzött mozdulatok és a látványos tömegjelenetek között golyó-egyensúlyozó, tissue, zsonglőr, hand stand, hulahopp és akrobatikai produkciók kaptak helyet.
A Fővárosi Nagycirkusz nevében dr. Borsós Beáta a produkciók végén virággal és ajándékcsomaggal köszönte meg a diákok, a felkészítő tanárok és a vendégművészek munkáját.
Az estet Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a jelenlévők köszöntése után e szavakkal zárta: „Ez a pályázat egy első lépés, mert hisszük, hogy az oktatási munka mellett arra kell motiválni a diákokat, hogy megszólítsák a tanárokat és a művészeket, hogy motiválják önmagukat és az alkotótársakat, hogy a produkciók csírái megszülessenek.”

Szekáry Zsuzsanna

 

Skip to content

Send this to a friend