Leporolják az elmúlt 15-20 év porát

A teljes körű takarítás nemcsak a manézst érinti, hanem a cirkusz teljes egészét: a kiszolgáló épületeket, a háromszáz négyzetméternyi istállót és az artisták fedett illetve (a lakókocsik számára) nyitott szállásait is -, mintegy ezernégyszáz négyzetméteren.

A takarítás első hete alatt a porondmunkások gondos kezei több mint kétezer liternyi (három nagy konténer) hulladékot (port, szemetet, elhasználódott eszközöket, kellékeket és berendezési tárgyakat, illetve ez előző műsorban fellépők hátrahagyott használati tárgyait) gyűjtöttek össze.

A műsorok közötti un. „átállási” időben minden alkalommal történik hasonló takarítás, ám a jelenlegi attól különleges, hogy egy ilyen, teljes körű „ráncfelvarrásra” immár kilenc esztendeje nem volt példa.

A Fővárosi Nagycirkuszban ennek a takarításnak az alaposságával, a folyamatos működés feltételeinek felelősségteljes biztosításával és a jövőbeli produkciók minőségével készülnek az elkövetkezendő időszakra, amikor a tartalmában megújuló intézmény még a cirkusz „régi” épületében működik -, türelmesen várva, hogy három év elteltével átköltözhessen az új, modern közép-európai cirkuszművészeti központba.