Magyar siker Monte Carloban!

Komenda Zsófia – művésznevén Sophia -, junior rúdtánc Európa- és világbajnok. A 19 éves lányt egy éve fedezte fel és vette “védőszárnyai” alá egy világhírű magyar artista pár (Kristóf Krisztián és Demjén Natália), akik betanítottak neki egy különleges légtornász mutatványt, amit egy 10 méter magasban “lebegő” rúdon mutat be. A produkció sikerét bizonyítja az is, hogy idén nyáron a Reuters forgatott Zsófiról egy anyagot, amit két nap alatt több mint 50 ezren néztek meg az interneten.

 Ezzel egy időben édesanyja válaszút elé állította Zsófit: ha nem tanul tovább, magát kell eltartania. Ő eldöntötte, hogy követi az álmát és artista lesz: a sportban szerzett technikai tudását, a cirkusz világában kívánja kamatoztatni. Fellépett már Peruban, ahol egy nemzetközi műsor egyik kiemelt női főszereplőjeként dolgozhatott, majd egy héttel később Guatemalába utazott, ahol a “The Vampire Circus” tematikus produkciójában szerepelt. Az első hazai szereplése decemberben volt, a Fővárosi Nagycirkusz téli műsorában lépett fel.

 

A következő 2 évre már leszerződtettèk: többek között az Európa Park jégrevüjében fog szerepelni, mely kontinensünk legszínvonalasabb szabadidő parkja. Utána a világ legszebb kőcirkuszában, a Párizsi Cirque D’Hiverben lesz látható, és a világhírű Bouglione család a franciaországi turnéjára is meghívta. A Monte Carlo – i díjkiosztó után München, Berlin és Madrid vezető cirkuszai kínáltak Zsófinak szerződést!

 

A Fővárosi Nagycirkusz minden munkatársa szívből gratulál a fiatal artistának, aki a néhány hete zárult karácsonyi műsorunkban, a Dima karácsonyában már a hazai cirkuszrajongó közönséget is lenyűgözte.