Monte Carlo- Szakmai konferencián a magyar cirkuszi módszer

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos a hazai cirkuszi módszerről tartott előadást január 17-én a Monte carlo-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, az Európai Cirkusz Szövetség tudományos, szakmai konferenciáján.

A szakemberek és a nagy számú érdeklődő előtt elmondta, hogy az Európai Unióban GDP arányosan Magyarország költi a legtöbb pénzt a kultúrára. Beszámolt arról is, hogy a Lázár Ervin Program segítségével a magyar költségvetés valamennyi általános iskolás gyermeknek biztosítja, hogy évente egyszer eljusson színházba, hangversenyre vagy cirkuszba.

A világon egyedülálló, Magyarországon működő cirkuszpedagógiai program a szakemberek figyelmét is felkeltette: Nagy Britanniából és Ausztráliából is érdeklődtek a bevezetése és átvétele iránt. A hazánkban kifejlesztett és sikeresen bevezetett program alapja, hogy egy cirkuszi előadás megtekintését követően nagyobb hatásfokkal tanít közismereti és oktatási ismereteket a gyerekeknek. Többek között matematikát, biológiát, földrajzot, fizikát tanulhatnak a magyar gyerekek egy-egy cirkuszi számot elemezve. A program nem csupán a Fővárosi Nagycirkuszban, de a legjobb hazai utazócirkuszokban is működik már. A konferencia résztvevői elismerően szóltak a tervezett Közép-európai Cirkuszművészeti Központ felállításáról. Jól látható, hogy az új cirkuszközpont nemcsak a magyar nézőket fogja kiszolgálni, de nemzetközi módszertani központ is lesz, ahol a külföldi szakemberek megtanulhatják a magyarok által kifejlesztett módszereket.

A konferenciát követően Fekete Péter Stephanie monacói hercegnő meghívására a díszpáholyból, a fesztivál cirkuszi sátrában nézhette meg az esti díszelőadást.