Nincs lehetetlen – Interjú Antal Loretta artistaművésszel  

Antal Loretta 24 évvel ezelőtt egy makói gazdálkodó család sarjaként látta meg a napvilágot.  Amikor elkezdett cseperedni, elment az unokatestvérével egy tornaterembe, ahol a különböző tornaszerek nagyon megmozgatták a fantáziáját, mert szeretett volna valami extrémebb sportot kipróbálni, hogy felesleges energiáit ne a fára vagy éppen villanypóznára történő felmászásban vezesse le.

Egy szép napon a nővére elhívta a közeli utazócirkusz fellépésére, ugyanis egyik ismerőse, a szintén makói Nagy Ferenc is a társulat tagja volt. Loretta azonnal beleszeretett a cirkusz varázslatos világába, és mivel hat éven át rajzolt, ezért nemcsak a sportot, hanem a művészetet is meglátta benne. Az előadás után a 13 éves kislány kifaggatta Ferit, hogyan válhat valakiből artista, aki azt tanácsolta, hogy menjen el a Baross Imre Artistaképző Intézet felvételijére. A kis Loretta akkor még csak spárgát tudott csinálni, nem tudott húzódzkodni, kötelet mászni, a felvételin viszont magasak a kritériumok.

Ő ennek ellenére bejelentette a szüleinek, hogy artista szeretne lenni, akik nem fogadták kitörő örömmel az ötletet. Nem akarták megbántani, de elé tárták, hogy neki nincs megfelelő alapja, hiszen oda tornászok és komoly előképzettséggel rendelkező fiatalok jelentkeznek. Lorettát viszont nem rettentették el a szülei szavai, már csak a célja lebegett előtte, semmi más.

Pár alkalommal ismét elment a tornaterembe, hogy felkészüljön a felvételire. Ott viszont kinevették és kinézték, nem értették, hogy mit akar ott. Bár rosszul estek neki a bántó szavak és tekintetek, nem adta fel, hogy artista váljon belőle!

Megkérte édesanyját, hogy kísérje el a felvételire, aki bár továbbra is feleslegesnek tartotta kislánya törekvéseit és féltette a csalódástól, eleget tett a kérésének, mert látta, hogy lánya mennyire szeretné. A felvételin aztán valóban látott tornászokat. Akkor átfutott fejében a gondolat, hogy talán rossz helyen jár, de annyira akarta a sikeres felvételit, hogy ennek, és az adrenalin löketnek hála képes volt kézen-és fejen állni, láb nélkül kötelet mászni, bár a keményebb erőnlétet igénylő feladatokat nem tudta teljesíteni. Egy-két tanár mégis látott benne fantáziát és végül mindenki legnagyobb meglepetésére, két hét múlva jött a levél, hogy sikeres felvételi vizsgát tett. Loretta sírt örömében, hogy bizonyított és képes volt arra, amire soha nem gondolta volna, ráadásul a családja is nagyon büszke volt rá.

2010 végén kezdett az artistaképzőben, ahol a balett és a pantomim mellett megtanulta a cirkuszi zsánerek alapjait. A bizonyítási vágytól hajtva, délután a saját órái után még bekéredzkedett különböző különórákra, hogy tovább eddzen és nyújtson a gyorsabb fejlődés érdekében. Az első év végén megkapta a gurtni szakot, ami hatalmas örömmel töltötte el, mert a kezdetektől légtornász akart lenni. Eleinte egyedül, majd egy női partnerrel, Szabó Tündével gyakorolt. Az elhivatott, ifjú tehetségekre felfigyelt a Fővárosi Nagycirkusz vezetősége is, és 2012-ben leszerződtették őket. Hatalmas megtiszteltetés volt ez a lányoknak, és nagy út Lorettának, aki két éve még csak egy spárgát tudott abszolválni.

Loretta 2013-ban ismerkedett meg a Fővárosi Nagycirkuszban a négygenerációs olasz cirkuszi dinasztiából származó Daniel Tognival. Hamar szerelembe estek, és a több cirkuszi zsánerben – halálkerék, fliegende, trapéz, bohóc, gurtni, ikária, talajakrobatika – tehetséges férfi elhívta őt és partnerét a családi cirkuszukhoz, ahol a két lány közös számával lépett fel.

Miután a partnere eleget tett egy romániai szerződésnek, Loretta Daniellel maradt és létrehozták a közös gurtni számukat, majd Svédországban 2015-ben megkötötték első közös szerződésüket. 2017-ben Circ Historic Raluyhoz kaptak felkérést, ahol három évet töltöttek el. Ez annak is köszönhető, hogy minden évben új számot hoznak létre más stílusban és trükkökkel.

2019-ben felfedezték őket az America’s Got Talent tehetségkutatói, a merész páros pedig elbűvölte a zsűrit és a közönséget Los Angelesben, az Universal Studiosban. A pár egy „gyermeket” nevel, Furbyt, a pomerániai törpe spiccet, aki mindenhová elkíséri őket. Még Simon Cowell, a tehetségkutató ötletgazdája is a kezében tartotta, amikor igent mondott a továbbjutásukra.

A Cirque du Soleil európai sátorcirkuszos turnéjára egyéves szerződést ajánlottak nekik, de mivel már elígérkeztek a Daxi Nemzetközi Cirkuszfesztiválra, nem tudták vállalni a felkérést, viszont a fesztiválról egy, a zsűri elnökétől odaítélt Különdíjjal távoztak.

A tehetséges artistaművészek folyton arra törekednek, hogy a legjobbak legyenek, ezért a fellépések mellett naponta három-négy órát töltenek gyakorlással. A jelenlegi számuk egyik trükkje, hogy Loretta egy cangi nevű kisebb rekviziten, a fogaival tartja szerelmét a levegőben. Ezt több mint fél évig gyakorolta, mert nagy szükség van a nyakizmok edzettségére, különben megsérül a gerincvelő. Az állkapcsot is edzeni kell, mert ha kiakad a terheléstől, akár haláleset is történhet. Két-három éve csinálja ezt a trükköt, de mint mindegyikhez, úgy áll hozzá, hogy mindig rá kell gyúrni és fejleszteni. Loretta tervei között szerepel, hogy Giunness rekordot szeretne felállítani, ugyanis jelenleg 128 kilót tud foggal letartani.

A szerelmesek részt vettek a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, ahol elnyerték a Nemzeti Színház Különdíját. Jelenleg a Fesztivál+ – Varázslatos Győztesek című műsorban teszik kockára nap mint nap az életüket, mert ahogy Loretta mondja, „Hatalmas megtiszteltetés fellépni a Fővárosi Nagycirkuszban, magyar közönség előtt. Az, hogy boldoggá tegyük őket, bármit megér számunkra.”

Loretta a Fővárosi Nagycirkusz nyári műsorában is fellép majd, de, hogy mit láthat tőle a közönség, az még egyelőre legyen meglepetés.

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám