Összefogás egy nemes ügyért – jótékonysági előadást tartottunk az idős artisták javára

A magyar cirkuszművészet a világ élvonalába tartozik, melynek hírnevét idős artistaművészeink alapozták meg kiemelkedő szakmai tudásukkal, elszántságukkal és példamutató viselkedésükkel. A több száz évre visszatekintő magyar cirkuszművészet ápolása és fenntartása közös ügyünk, ugyanis kultúránk szerves részét képezi, nemzeti kincsünk. A Fővárosi Nagycirkusz az új utak keresése mellett kiemelt feladatának tartja az idős artistaművészek támogatását is, akik kulturális nagykövetekként a világ szinte minden országában méltó módon képviselték hazánkat.

Eötvös Tibor, az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének elnöke a közönség köszöntése után elmondta, hogy a jótékonysági előadással egy harminc éves hagyomány folytatódik, amelyet még a cirkuszi szakma „nagy öregjei” kezdtek el, ugyanis a múlt tisztelete nélkül nem lehet jövőt építeni. Az előadás létrejöttéért köszönetet mondott a Fővárosi Nagycirkusz vezetésének, az intézmény dolgozóinak és a fellépő művészeknek az önzetlen segítségükért, melynek ékes bizonyítéka, hogy térítésmentesen szervezték meg, és mutatták be az előadást, melynek teljes bevételét az idős művészeknek ajánlották fel. Továbbá köszönetét fejezte ki a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének és mindazoknak, akik jegyvásárlással vagy más formában támogatták az előadást, hogy karácsony előtt a nyugdíjas művészeket és a cirkuszi dolgozókat meg tudják ajándékozni, ezzel is könnyebbé téve az idős művészek életét. Beszéde zárásaként kellemes szórakozást kívánt a világhírű Kristóf Krisztián rendezésében létrejött előadáshoz.

Szekáry Zsuzsanna