Remekeltek a fiatal tehetségek a Newcomer Show-ban

A 14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, január 14-én a magyar tehetségek mellet két külföldi artista iskola diákjai is bemutatkoztak a cirkuszi szakembereknek és a közönségnek. Milyen produkciókat mutattak be és milyen jövő vár a magyar cirkuszművészetre?

A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon hagyomány, hogy a világ minden tájáról érkezett cirkuszigazgatóknak, impresszárióknak és cirkuszi szakembereknek bemutatkoznak a magyar tehetségek a Newcomer Show keretében. Magyarország többszáz éves, jelentős cirkuszművészeti tradíciókkal bíró nemzet. A tudás nemcsak a világhírű magyar cirkuszi dinasztiák tagjai között öröklődik generációról generációra, hanem a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium magas szintű képzésének hála, számos kiváló artistaművész nevét ismerte meg a világ. A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ kiemelt nemzetstratégiai intézményként és a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium fenntartójaként jelentős figyelmet fordít az artista utánpótlás nevelésére. A Newcomer Show-ban az Artistaképzőben tanult, és a neves magyar cirkuszi dinasztiák következő generációja mellett idén rendhagyó módon két külföldi artistaiskola – a Veronai Cirkusz Iskola és a Kijevi Cirkuszi és Művészeti Akadémia – tanulói is a porondra léptek.

A Graeser József rendezésében létrejött, teltházas előadást Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a Fesztivál szervezőbizottságának elnöke nyitotta meg. A jó hangulatot azonnal megalapozta a műsor első fellépője, a 17 éves Varga’s Huan, aki többgenerációs artistadinasztiák – Reisner, Féder, Varga, Ádám – leszármazottja. Huan először hétévesen lépett a közönség elé egy bohóc szám résztvevőjeként a mai napig a családja tulajdonában lévő Americano Vargas Cirkuszban. A tehetség és a rengeteg gyakorlás meghozta a gyümölcsét, lendületes zsonglőrszámát kitörő ovációval fogadta a közönség.

Őt egy angyali lány, Simet Olga artistaművész tanítványa, Demeter Anna követte, aki Angyalszív című lengőkötél számát adta elő. A produkciót a Hortobágyi Károly-díjas Kristóf Krisztián rendezte egy egyedi és eredeti motoros megoldással, ami nagyobb szabadságot ad az artistaszámnak: összekapcsolta a földön lévő koreográfiát a levegőben lévővel. Az előadás a mennyből alászálló angyal képével indult, aki megmenti a földön maradt izzó szívet (Freddy Mercury lelkét) és visszarepíti a mennybe. Lírai és dinamikus részek kombinációját láthattuk a Bohemian Rhapsody dallamaira.

A cirkuszművészet egyik alappillére a humor, amelyről Gyarmati Anikó és Takács László gondoskodtak, akik tavaly végeztek az Artistaképző bohóc osztályában. A közönség rekeszizmainak megdolgoztatására bűvész technikákat használtak egy páros bohóc játékban.

A cirkuszművészet folyamatosan változásokon megy keresztül, halad a korral, követi és alkalmazkodik a közönség igényeihez. Az artistaművészek és trénereik folyton valami új vagy éppen meghökkentő művészi megoldáson gondolkodnak, miközben történeteket kreálnak a lenyűgöző előadásaik köré. Kiváló példa erre a Veronai Cirkusz Iskolából érkezett Alice Casaglia handstand produkciója is, aki nemcsak pálcákon, hanem próbababákon mutatta be kézenálló trükkjeit.

Szakálas Renáta a táncművészként eltöltött évek után, új kihívásokat keresve lelt rá a cirkuszművészetre; jelenleg a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium felnőtt képzésében vesz részt. Az ott tanultakat tegnap a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál közönségének is bemutatta szemet gyönyörködtető, kecses levegőkarika-számában.

Az AandO (Kodák Anna és Zsilák Olivér) duó tagjai számos cirkuszművészeti zsánerben szakavatottak, ugyanis a világhírű artistaművész felmenőkkel rendelkező, Porond Ifjú Csillaga-díjas Zsilák Olivér és az eredetileg jogász végzettségű Kodák Anna 2014 óta közös számokkal, illetve különleges, egész estés show-műsorukkal szórakoztatják az óceánjáró hajók és a cirkuszok közönségét. Széleskörű repertoárjukból a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválra a hand to hand produkciójukat hozták el, amelyben az első emberpár, Ádám és Éva történetét mesélték el a cirkuszművészet sokszínű eszköz-és szimbólumrendszerével.

A Kijevi Cirkuszi és Művészeti Akadémia tanulója, Husain Gulyamov családjának harmadik generációs cirkuszművésze. Husain már háromévesen elkezdte a hulahopp zsáner próbáit, hatévesen pedig már közönség elé lépett Nyugat-Európa több országában is. Díjnyertes, zsonglőr elemekkel fűszerezett hulahopp száma nem megszokott zsáner a férfi artistaművészek között, de neki kifejezetten jól állt.

A Duo Donnert (Donnert Ryan és Szécsényi Anna) egy lendületes és gyors görkorcsolya számot adtak elő, amely cseppet sem veszélytelen, ugyanis egy kicsi asztalon pörögtek egyhelyben, miközben különböző akrobatikus elemeket mutattak be. Óriási bizalom és rengeteg gyakorlással töltött óra kell ahhoz, hogy az artistaművészek szó szerint egymás kezébe adják az életüket, ugyanis Anna feje néha csupán centiméterekre száguldott el a kemény asztaltól, miközben szédületes sebességgel pörgött. A veszélyes trükkök teljesen feltüzelték a közönséget, akik felállva ünnepelték a fiatal párost.

A szünet után Herczeg Dávid lépett a porondra, aki elektro swing hangulatú görgőszámmal lepte meg a közönséget. A 24 éves artistaművész édesapja évtizedekkel ezelőtt a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalatnál dolgozott sátormesterként, így az ő történeteinek hatására Dávid már gyermekként eldöntötte, hogy artistaművész lesz.

A tánc-és a cirkuszművészet évszázadok óta szinergiában állnak egymással, kiegészítik egymást és együtt többé válnak a porondon. Több táncművészt ragadott már el a cirkusz varázslatos világa. Így volt ezzel Novákovics Noémi is, aki a Pécsi Művészeti Gimnázium táncos tagozatának elvégzése után 2018-ban jelentkezett a Baross Imre Artistaképző Intézetbe, ahol vertikális kötél zsánerre szakosodott. A levegőben egy nő harcait jelenítette meg, amelyben a fájdalom, a szenvedély és a veszély játszik központi szerepet. A fiatal artistaművész a dinamikusan lüktető zene, a vad és energikus mozdulatok eszköztárával jelenítette meg ezeket a szélsőséges érzelmeket.

Mi történik, ha valaki lekési a repülőgépét és várakozásra kényszerül? Előkerülnek a zsonglőreszközök! Zsálek Áron egy igazán rendhagyó módját mutatta be a várakozással teli percek hasznos eltöltésének. Produkciójának egyik különlegességét az adja, hogy a számban ötvöződik a modern technika a klasszikus zsonglőr elemekkel.

Horváth Judit a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnáziumban végezte a tanulmányait. Légies trapéz számában egy ízig-vérig nőt jelenített meg, aki szenvedélyesen adta elő lenyűgöző trükkjeit a magasban, ráadásul eleinte bekötött szemmel!

Ahhoz, hogy valaki képes legyen egy vagy két hand stand pálcán egyensúlyozni, nagy fizikai erő, fejlett egyensúlyérzék és hajlékonyság szükséges. Losoncziné Nagy Éva tanítványa, Grandpierre Gabriel mindezt hihetetlen eleganciával jelenítette meg a Newcomer Show-ban. Gabriel már akkor nagy kedvencemmé vált, amikor Ká-t, a kígyót alakította az Artistaképző Dzsungel könyve című előadásában. Azóta művészete még többet fejlődött, amiről először a 14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál nulladik napján bemutatott Szentivánéji álmodók című workshop-előadáson bizonyosodhattunk meg. A varázslatot nehéz szavakkal leírni. Amikor a nézőtéren minden szempár egyetlen művészre szegeződik és pisszenni sem mernek, nehogy a lélegzetük elfújja azt a tüneményt, amit a porondon látnak. Gabriel különleges kisugárzásával, elképesztő hajlékonyságával és precizitásával ilyen hatással van az emberekre. Felocsúdva az álomból, a nézőtéren orkánként szabadult el szűnni nem akaró, álló vastaps.

A cirkuszművészeti zsánerek mindegyike lelkiállapotokat jelenít meg, amelyek a nézőkből mély érzelmeket és akár katarzist is kiválthatnak. Ilyen a gurtni is, amely a szabadságot és az ember évezredes vágyát, a repülést szemlélteti. Csanády Bernát produkciójában egy magányos férfit jelenített meg, akit elemészt a bánat és a fájdalom, amiből talán nincs is kiút. Bernát a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium tanulójaként számos cirkuszművészeti zsánert elsajátított, de a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon a gurtnitehetségét reprezentálta. Az ifjú titán magasan és büszkén szárnyalt a levegőben, miközben jó fizikumot igénylő trükkjeit az erőlködés legkisebb jele nélkül mutatta be.

A Newcomer Show utolsó fellépője anyai ágról a világhírű Eötvös cirkuszi dinasztiából, apai ágról pedig Bulgária leghíresebb cirkuszi családjából, a Dobritch családból származó Eötvös Dobritch Christopher volt, aki izgalmas illúziószámával kápráztatta el a közönséget. Már a belépője is nagyon hatásosra sikeredett, majd a Fővárosi Nagycirkusz csinos tánckarának asszisztálásával folyamatosan egyik ámulatból a másikba estünk.

A versenyprogramokhoz hasonlóan a stáb itt is alkalmazta a sportközvetítésekben bevett lassításokat, amelyeknek köszönhetően visszanézhettük a legérdekesebb trükköket. A tánckar jelentős szerepet kapott a fiatal tehetségek műsorában, üdítő felvezető jeleneteik és asszisztálásuk még tovább fokozta a klasszikus cirkuszi élményt, amelynek házigazdái Gábor Anita színésznő és Maka Gyula voltak.

A Fővárosi Nagycirkusz közönsége a pandémia alatt is megtapasztalhatta a magyar cirkuszművészet sokszínűségét és magas kvalitásait, ugyanis bár Európa összes cirkusza bezárt, Közép-Európa egyetlen kőcirkusza egész évben nyitva tartott és a járványügyi szabályokat betartva, közel nyolc hónapon át tartó Dinasztiák című műsorsorozatában kizárólag magyar artistaművészeket foglalkoztatott. A Newcomer Show-t elnézve úgy gondolom, hogy nincs okunk az aggodalomra, a magyar cirkuszművészet utánpótlása biztosított és ezek a fiatal tehetségek neves elődeikhez hasonlóan, méltón viszik és építik tovább a világhírű magyar cirkuszművészet hírnevét.

 

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám

 

További híreink

 www.budapestcircusfestival.hu