Világszerte ismert, sokoldalú artistaművész-duó New York-ban

Anna gyermekkorától a mozgás szerelmese, ritmikus gimnasztikázott, de gyermekszínészként kacérkodott a színház világával is. Ezután szeretett bele a cirkuszművészetbe, s követte álmát, hogy artistaművésszé váljon. 2005-ben kezdte meg akrobatatanulmányait, majd műsorszámaival fellépett Anglia, Írország, Németország, Dubai, Belgium, Olaszország cirkuszaiban, hoteljeiben, parkjaiban és fesztiváljain. Szeret új tájakat és embereket megismerni, más kultúrákat felfedezni.

Olivér tradicionális cirkuszi család harmadik generációs tagjaként született bele a cirkusz világába. Szüleit és nővérét is kiváló zsonglőrként ismeri a nagyvilág. A zsonglőrözés tudományát édesapjától, a világszerte Fudi művésznéven ismert artistaművésztől, Zsilák Györgytől tanulta. Gyermekként szüleivel bejárta a világ cirkuszait, többek között 9 évet töltöttek Amerikában. 2005-ben végezte el az artistaképző iskolát, ezt követően zsonglőrprodukcióival nyűgözte le a közönséget. Fellépett Amerikában, Angliában, Írországban, Belgiumban, valamint a Fővárosi Nagycirkusz porondján is. 2013-ban a Porond Ifjú Csillaga díjjal tüntették ki. 

Anna és Olivér már több mint 10 éve alkotnak egy párt az életben és a porondon, idén állították színpadra első nagyobb lélegzetű, önálló műsorukat Éva almája címmel, melyben rendezőként, látvány- és jelmeztervezőként is bemutatkoztak. November 4-én operaénekesek és balett-művészek társaságában műsoruk lenyűgöző hand to hand számát mutatják be a New York-i közönségnek a Magyar Állami Operaház összművészeti gálaestjén. Addig pedig az Operaház előadásai előtt különleges flashmobokkal nyűgözik le a nagyérdeműt művésztársuk, Vellai Krisztina, valamint a Fricska táncegyüttes és az Operaház zenekarából erre az alkalomra alakult vonósötös társaságában.