Sokszínű Varázslat: a komolyzene randevúja a cirkuszművészettel  

A Várnagy Andrea zongoraművész, a ZeneVarázslat mozgalom alapítója által elindított négykezes zongoraverseny és mesterkurzus idén Kaposváron, a Csiky Gergely Színházban került megrendezésre március 5-8. között. A verseny hat kategóriában zajlott, közel 400 gyerek érkezett magyar városok mellett többek között Kárpátaljáról, Erdélyből, a Vajdaságból és Szlovéniából.

A programot egy látványos összművészeti gálashow és divatbemutató zárta, március 8-án este hét órától. „A különleges gálán egyszerre volt színpadon Balázs János és Bogányi Gergely, emellett a Palvin Barbara és Zimány Linda által felajánlott nagyértékű ruhákat a kaposvári teátrum művészei mutatják be. Az esten elindítanak egy nemzetközi árverési oldalt is, ahol ezeket a ruhákat árverésre bocsátják, a bevételből pedig hangszereket vásárolnak a zeneiskoláknak.” – nyilatkozta korábban a M1 csatornának Fülöp Péter helyettes államtitkár, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója.

Az első felvonás Méhes Csaba pantomimművésszel kezdődött, aki a világ legjelentősebb bohócokat versenyeztető odesszai 7. Comediada Nemzetközi Bohóc- és Pantomim Fesztiválján a Grand Prix díjat nyerte el 2017-ben Die Forelle (A pisztrángötös) című etűdjével. Az egy Woody Alleni értelemben neurotikus hegedűművész fellépés előtti, aztán helyetti szerencsétlenkedését bemutató komikus pantomim jól illet a fesztivál és a gála témájához: tükröt tartott az előadóművészi maníroknak, és a humor eszköztárával átvezette a nézőket az otthonról hozott hangulataikból a komolyzene befogadásához szükséges „tabula rasa” lélekállapotba.

Őt Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész követte. Zongorakoncertje igazi különleges alkalom volt: a két zongoradarab közti személyes kérdések és válaszok által megnyitott intimitás, az egyedi, koncert közben finoman változó fényjáték, a speciális, élő videótechnika alkalmazása, illetve a Steinway zongorával átellenben álldogáló BMW Izetta autó jelenléte olyan látvánnyal és hangulatokkal ajándékozta meg a kaposvári közönséget, melyet szinte lehetetlen lesz ebben a formában megismételni.

Tradíció és innováció: erről szólt a gálaest, ahol a zene, tánc, színház, design, divat és technológia is szerepet kapott. „A gálaest a tradíció és az innováció kapcsolatára és átmeneteire épült, ugyanúgy képiségében, mint zenei világában vagy szimbolikájában. A klasszikus Steinway zongorától a futurisztikusan gyönyörű Bogányi zongoráig, a legendás és cuki BMW Izettától a szinte már ijesztően elegáns BMW 8 Gran Coupéig, a klasszikus zongorakoncerttől a csúcs videó- és színpadtechnikával, vagy légtornász koreográfiával megbolondított koncertetűdökig, a letisztult divatbemutatótól a fizikai színház határaiig jelentésesen eltekert divatshow-ig” – mondta Pál Dániel Levente, a Sokszínű Varázslat rendezője.

A klasszikusabb formavilágtól alig elszakadó első rész után a második felvonás igazi összművészeti örömünnep lett: egymást követték olyan hihetetlen párosítások és vizuális megoldások, melyek szinte mindegyikét sok percig tartó vastapssal ünnepelte a színház közönsége.

Az első jelenet a teliholdas, millió csillagos nyáréji égbolt alatt játszódott, Várnagy Andrea és lánya, Farkas Lili kísérte zongorán Takács Bence versmondását és Vellai Krisztina karikaszámát. A lírai hangulatból aztán könnyed eleganciával átlibbentünk egy igazán különös varázsvilágba: a minden irányba mozgó színpadon szupermodelleket játszó kaposvári színészek vonultak minden irányba, sokszor szinte optikailag egy helyben mozogva, ahogy a forgó színpaddal ellentétes irányba indultak, közben megmozdult a zongora is, és a vibráló fények és forgó zongorajáték akusztikai lüktetése teremtett egészen magába húzó hangulatot.

A divatbemutató egy nemzetközi online aukciót indított el, ahol Palvin Barbara, Dylan Sprouse, Nanushka, Zimány Linda és Bélavári Zita által felajánlott ruhák kerülnek árverésre. Az adománygyűjtés főszervezője és ötletgazdája Palvin Anita volt. A befolyt összegből az alapítvány új hangszereket biztosít hazai és határontúli zeneiskolák számára, hogy még több gyermek számára elérhető legyen a zenetanulás lehetősége. (A jótékonysági célra létrehozott weboldal itt érhető el: csikyfund.com)

Ahogy a színpad forgása megállt, hajnali köd ereszkedett a tájra, és mint szentjánosbogarakkal marionettező lidércek, négy kecses alak kezdett fénnyel-sötéttel játszó, a hullámzó füsttel szimbiózisban mozgó tánckoreográfiába.

Ez a kép vezette fel az est legváratlanabb pillanatát: egy mattezüst BMW 8 Gran Coupé gördült elegáns lassúsággal a színpad jobb oldalára, majd kiszállt belőle Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész. Így sem kezdődött még zongorakoncert! Bogányi futurisztikusan gyönyörű, világhíres zongoráján nagy szenvedéllyel játszott, hogy koncertje egy váratlan és katartikus koreográfiával érjen véget. Liszt Ferenc Un sospiro című hangversenyetűdjére Vellai Krisztina mutatta be akrobatikus és tissue-koreográfiáját. Ami 2018 őszén a New York-i Metropolitan Opera színpadán mégsem valósult meg, az most a pár száz fős kaposvári közönség előtt megszületett: a világhíres zongorista és a kiugróan tehetséges fiatal légtornász találkozása karmikus volt: olyan összhangban rezonáltak egymás legkisebb rezdülésére is, mintha heteket-hónapokat gyakoroltak volna együtt a fellépés előtt.

„Amikor a teátrum újranyitott, azt vállaltuk, hogy ez a színház megint más lesz, mint a többi magyarországi, vidéki színház. Ez a színház ismét méltó régi nagy híréhez” – mondta a Sokszínű Varázslat gálaest végén Fülöp Péter színigazgató.

 

A videó itt tekinthető meg: https://www.facebook.com/csikyszinhaz/videos/2869912249744286/

 

Az esemény házigazdái:

Várnagy Andrea zongoraművésznő, a ZeneVarázslat alapítója és főszervezője

Takács Bence Ervin MMA ösztöndíjas előadóművész, Tények műsorvezető

 

Rendező: Pál Dániel Levente

Koreográfus: Vellai Krisztina

Adománygyűjtés ötletgazdája és főszervezője: Palvin Anita

 

Felajánlók köre: Bélavári Zita – divattervező; Nanushka – divatmárka; Palvin Barbara – modell; dr. Zimány Linda – jogász, műsorvezető; Dylan Sprouse – színész

 

A modellek szerepében: Krajcsi Nikolett, Mikecz Estilla, Nyári Szilvia, Szabó Nikolett, Zsíros Linda, Benedek Dániel, Stefánszky István

 

Táncosok: Nagy Lili, Péter Szilvia, Vadászi Tamara

 

Fotók: Ludmann Dániel