Színháztechnikai siker – Technical Invention Prize magyar színháztechnikai fejlesztésnek!  

Most a Taiwani Taipei National University of the Arts-on megrendezett 2017-es Technical Invention Prize kiállítására neveztek a A KARKITHEMIA című darab díszlettechnikai megoldásainak kitalálói, tervezői és kivitelezői, Vámos Zoltán, Egyed Zoltan  /rendező:Tege Antal/. Összesen 13 munkát válogattak be a kiállításra:  3 díjazott, 3 különdíjas, és 7 a kiállításra beválogatott. Az utóbbiakba került be a magyar csapat. Ami külön érdekesség, hogy Európából három, Magyarországról egyedül a Baross Imre Artistaképző Intézet békéscsabai csapata került be a rangos meghívásba, melyet az OISTAT, ((Organisation Internationale des Scenographies, Techniciens et Architectes de Théâtre) hirdetett meg. 

 

Vámos Zoltán az iskola videotechnika szaktanárának első nyilatkozata: 

„Nagy örömmel számolhatunk be egy szakmai sikerről. Színházunk, és legfőképpen a színházi közösségünk mindig is fontosnak tartotta a színházi háttérszakmák megfelelő megbecsülését. Magyarországon talán az elsők között kezdtünk ezzel a gyakorlatban is foglalkozni. Talán ennek is köszönhető, hogy a technikus képzésen végzetteket szeretik a színházi szakmában, hiszen nem csak tudást, ha nem egy fajta szellemiséget visznek magukkal. Természetesen ez csak úgy tud megvalósulni, hogy a színházban dolgozók is egy igazi közösségként tudnak dolgozni. A Karkithemia színpadi megoldásainál, Egyed Zolival és Tege Tónival is, nagyon hamar jó összhangban tudtunk dolgozni. A megvalósult előadásban, színháztechnikus hallgatók is dolgoztak (hang, fény, videó).

A közelmúltban a Színháztechnikai szövetség, továbbított a tagokhoz egy, a nemzetközi szövetség OISTAT által kiírt pályázatot. Egyed Zolival úgy gondoltuk, hogy ebben a munkánkban van annyi ötlet és innováció, hogy talán érdemes arra, hogy meg mutassuk a szakmában. Elkészítettük a pályázatot, és elküldtük.
Tegnap kaptunk egy értesítést, miszerint szeretettel meghívnak a Taiwani Taipei National University of the Arts-on megrendezett 2017-es Technical Invention Prize kiállítására, mivel beválogattak a kiállítottak közzé.  

Összesen 13 munkát válogattak be a honlapon találhatók szerint. 3 díjazott, 3 különdíjas, és 7 a kiállításra beválogatott. Az utóbbiakba kerültünk mi be. Ami külön érdekesség, hogy Európából hárman, Magyarországról egyedül mi kerültünk be.
http://www.oistat.org/Item/Show.asp?m=1&d=2415

Azt gondoljuk, hogy ez egy komoly szakmai siker. Bár a teljes beteljesülés valóban az lenne, ha részt tudnánk venni ezen a kiállításon. Szeretnénk ennek a sikernek a legmegfelelőbb nyilvánosságot megadni. Ez azért is fontos, mert nem csak nekünk alkotóknak komoly szakmai elismerés, ha nem a szakmai közösségünknek, a színházunknak, az iskolánknak, és talán Magyarországnak is.”