Szlovák–magyar cirkuszpedagógiai eszmecsere

A szakmai találkozón jelen volt Huszár László, az intézet igazgatója és munkatársai, a Fővárosi Nagycirkusz cirkuszpedagógusai, valamint az államtitkárság munkatársai. Hosszú távon egy olyan hatékony együttműködést szeretnének kialakítani, amely egyrészt segíti a Fővárosi Nagycirkusz cirkuszpedagógiai munkáját a felvidéki szakemberek, pedagógusok bevonásával, másrészt nemzetpolitikai stratégiaként elmélyíti az anyaország és a határon túli területek szakmai viszonyát.

A dunaszerdahelyi székhelyű magyar intézet munkatársai vállalták egy, a cirkuszművészettel kapcsolatos, diákoknak szóló munkafüzet létrehozását, és a gyakorlatban való alkalmazását a szlovákiai magyarság számára. A szakmai munka egyeztetése céljából utaztak a projektíró csapat tagjai a fővárosba, ahol kétnapos tanulmányi úton vettek részt. Ennek első állomásaként fogadta a felvidéki pedagógusokat Fekete Péter államtitkár a Minisztériumban.

Fekete Péter arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a magyar cirkuszművészet hosszú évek óta megújulási időszakát éli Magyarországon. A megújulás több iránya közül pedig az egyik éppen annak az útnak a megtalálása, hogyan lehet az oktatás-nevelés területén kamatoztatni a cirkuszművészet már elért sikereit, hogyan lehet közvetíteni a cirkuszi előadásokban rejlő tudásanyagot hatékonyan a fiatalok számára. Az államtitkár úr elmondta, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban erre számos program, megoldás született már: korosztály- és tantárgyspecifikus oktatási anyagok, amelyek szolgálják az ismeretbővítést, a készségfejlesztést, az értékközvetítést egyaránt.

Fekete Péter hangsúlyozta a cirkuszművészetnek az előadó-művészeti ágak között elfoglalt kiemelt helyét, és azt, hogy ezt a csodát mindenkivel, de különösen gyermekeinkkel kell megismertetni. Az államtitkár beszélt Magyarország kitüntetett helyzetéről a térségben – Közép-Európában Magyarországnak van egyedül kőcirkusza –, és kitért az induló Lázár Ervin Program adta lehetőségekre is. A találkozó jó hangulatban, kötetlen módon, komoly szakmai irányokat kijelölve telt.

Az intézet munkatársai ezt követően megtekintették a Fővárosi Nagycirkusz Hófödte álom – Ősi cirkuszi mese című legújabb produkcióját, a messzi Jakutföldről hazánkba érkező artistaművészek előadását, majd egy rendhagyó meseórán vettek részt, ahol Boldizsár Gizi tanárnő közel 30 gyermeknek tartott élményalapú tanórát a manézsban.