Tárlatvezetés a Fővárosi Nagycirkusz múzeumi szakmai napján  

Joó Emese, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ múzeumi részlegének vezetője és a kiállítás rendezője bemutatta az érdeklődőknek a cirkusz és a múzeumi részleg jelenlévő munkatársait, kiemelve Szonday Szandra cirkuszkutató, az idén megalapított és fejlesztés alatt álló intézmény, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum munkatársának kiemelkedő kurátori tevékenységét. Ezután elmesélte a Nincs mááásik! 130 éves a Fővárosi nagycirkusz című kiállítás megszületésének történetét és összeállításának koncepcióját. Mivel a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ közösségi múzeumot épít, a kiállításban vegyesen találhatók olyan tárgyak, személyes történetek, amik a közönségtől, a Fővárosi Nagycirkuszhoz kötődő artistaművészektől, cirkuszi dolgozóktól, vagy a Baross Imre Artistaképző Intézetből érkeztek. A közös gondolkodás során a Nincs mááásik! kiállítás címet a Fővárosi Nagycirkusz sajtófőnöke, Marosi Antal adta a tárlatnak Eötvös Gábor híres mutatványa, a Van mááásik! szlogen adaptációjaként.

Joó Emese azt is megosztotta a múzeumi szakemberekkel, hogy Szonday Szandrával már a kiállítás koncepciójának kitalálásakor megfogalmazódott bennük, hogy nem egy lineárisan felépülő kiállítást szeretnének létrehozni, hanem időben és térben szabad mozgást engednek a látogatóknak, hogy felfedezzék a bemutatott fogalmak, képek, tárgyak között az összefüggéseket. Szonday Szandra hangsúlyozta, hogy ez egy alakuló múzeumi gyűjtemény, ami számukra egy fontos tanulási folyamat, és hogy fel kell zárkóznunk, mert világszerte számos cirkuszmúzeum létezik. Példaként az 1920-as évek végén, a Szovjetunióban megnyílt első cirkuszmúzeumot hozta fel, valamint az Amerikai Egyesül Államokat, ahol szintén hatalmas státusza van a cirkuszművészetnek.

Szonday Szandra személyes kutatásaiból is tudja, hogy az artistáké nagyon zárt világ, ezért nagyon fontos a bizalom építés, hogy a művészek által adományozott tárgyak megőrződjenek és a múzeum prezentálni tudja az értékes cirkuszművészeti relikviákat. Mivel a kiállítás a közönségforgalmi térben helyezkedik el, sok szempontot kellett figyelembe venni. Többek között azt, hogy azoknak, akik az előadások szüneteiben néznek bele a kiállításba, ne legyen olyan érzésük, hogy ha nem járják végig az egészet, akkor kimaradnak valamiből. Ezért a kiállítás sok kisebb és könnyen befogadható információ-csomagból épül fel.

Szonday Szandra kurátori szempontból ismertette a kiállítás fő részeit. A középpontban egy nagy fal áll, ahol a Fővárosi Nagycirkusz épületét és környékét érintő változásokat és a jövőre hetven éves fennállását ünneplő Baross Imre Artistaképző Intézetet mutatják be ritkán látott archív filmfelvételekkel és fotókkal. Emellett a tárlat egyben tisztelgés a világhírű zenebohóc, Eötvös Gábor és más híres bohócok emléke előtt.

A tárlat központi falának bemutatása után egy nagy kört téve különleges információkat tudhattak meg a résztvevők. Például honnan származik az egyik vitrinben kiállított patkó alakú vasdarab és mi célt szolgált? Az egyszerű tárgyak a maguk története miatt nagyon fontos adalékokat jelentenek.

Joó Emese kihangsúlyozta, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ vezetésének támogató hozzáállása kulcsfontosságú a munkájukhoz, mert nagy szabadságot és bizalmat kaptak, ami ugyanakkor hatalmas felelősséggel jár: mit milyen mértékben és összefüggésben mutassanak be a látogatóknak.

A kiállítás összeállításakor fontos szempont volt az is, hogy minden felületre oda illő tartalom kerüljön, ezért a büfé előtti oszlopokra kis képek kerültek valamilyen vendéglátással kapcsolatos érdekességgel, figyelemfelkeltő dologgal, ami az akkori korszakba enged betekintést.

Az első emeleti körfolyosó egyik végétől folytatódott a tárlatvezetés, mert a kiállítási koncepció egyik fontos része volt, hogy a jelenről is szó essen, és a látogatók beleshessenek a kulisszák mögé is. Ehhez Urbán Ádám fotóművész alkotásaiból válogattak olyan képeket, amik bemutatják például, hogyan készülődnek az artistaművészek egy előadás előtt.

A kiállítás kurátora és rendezője a tudományos tablókon is különböző idősíkokban mutatják be a cirkuszművészetet, ami által reprezentálták, hogy mi változott, és mi maradt meg a cirkuszművészetben.

A kiállításon minden korosztály és sokféle érdeklődés megtalálja az őt érdeklő információt. Így születtek meg a cirkuszi plakátművészet-sorozat tablói. A plakátok jellegzetes dokumentumai a cirkuszművészetnek, amik által vissza lehet emlékezni az előadásokra és emellett kiváló lenyomatai egy-egy korszaknak.

Joó Emese beavatta a látogatókat, hogy most készül a kiállítás gyermekolvasata, ami egy gyermekmúzeumi-gyermekkiállítási törekvés. Minden tablóhoz nyitott kérdések kapcsolódnak, egy vagy több korosztály számára. Mivel a Lázár Ervin Programban az idei tanévben kilencvenkétezer hatodik osztályos tanuló látogat el a Fővárosi Nagycirkuszba, fontos volt, hogy olyan pedagógiai programot kapjanak, ami gyorsan és röviden elmélyíti őket a cirkuszművészetben és kapcsolódik az előadáshoz. Ezért minden korosztály három feladványos tablót kap; az egyiken az életkori sajátosságainak megfelelő játék van, a másikon egy tananyaghoz kapcsolódó valamilyen elgondolkodtató kérdés, a harmadikon valamilyen ügyességi feladat, például bűvésztrükk vagy zsonglőrmutatvány.

Szonday Szandra rávilágított, hogy alapvető kulcsfogalmakkal dolgoztak, például, hogy mi a cirkusz, a porond, vagy az ekvilibrisztika. A tablókon sokszor idéznek az artistaművészektől, becsempészve a személyes történetüket a kiállításba. Ebben nagy segítségükre volt a Cirkuszi Csodaemberek – Életútinterjúk cirkuszművészekkel című kötetsorozat.

A tárlatvezetés a tablók és a kiállítási tárgyak ismertetése után a látogatók kérdéseinek megválaszolásával ért véget.

Szekáry Zsuzsanna

Skip to content

Send this to a friend