Teltház előtt mutatkozott be Szarvason a Hazatalálás című mozgásszínházi cirkuszi darab

A Hazatalálás egy több hónapos workshop eredményeként jött létre, amelyet Stefan Haves, a Cirque du Soleil bohócmestere és casting vezetője és Döbrei Dénes táncos-koreográfus tartott idén tavasszal a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium diákjai számára. A közös munka célja az volt, hogy párbeszédet hozzon létre a cirkusz-és a színházművészet között. Az oktatók fontosnak tartották, hogy a fiatal artisták a produkció létrehozásával egy időben megismerjék a saját testüket, a lelkivilágukat, és erősíteni tudják a kreatív viszonyukat ahhoz a munkához, amivel éppen foglalkoznak.

Az ötven perces előadás egy látványos talajakrobatikai képpel vette kezdetét, amely amellett, hogy azonnal betekintést nyújtott az artistanövendékek tudásába, az élet leküzdendő akadályait szimbolizálta. Egy zsonglőröző tömegjelenet után a főszereplő kislány rémálmába csöppentünk, akit mindenféle különös alak vett körbe. Az artista-és mozgásszínházi elemeknek köszönhetően testet öltött az egyedüllét, az abból fakadó félelem és pánik.

A szülői szeretetet és gondoskodást maga mögött hagyva a gyermek nagy kalandra indul, mégpedig egy cirkuszba, ám útja során elveszve, kiszolgáltatva a világnak és saját elméjének, különös helyzetekbe csöppen. A nagyvilágban tett utazása során egyfajta belső útkeresésnek is tanúi lehettünk, amikor legnagyobb ellenségünkkel, vagyis saját magunkkal kell megbirkóznunk, a saját magunk teremtette rémeket és akadályokat kell legyőznünk bátorsággal, hittel, szeretettel és a család összetartó erejével. Mindezt a neves rendezők és munkatársaik – Megan Dooley és Csicsely Zoltán – valamint a diákok, a mozgásművészetek és a cirkuszművészet harmonikus összeolvadásában jelenítettek meg.

Bár a történetben a kislány utazásait követhetjük nyomon, a szülei lelkivilágába is betekintést nyerünk, ahogy aggódva keresik gyermeküket, majd egymás hibáztatása közben eltávolodnak egymástól, miközben a háttérben a jó és a rossz folyamatosan csatározik egymással. Az egymáshoz való finom közeledést a darab egyik csúcspontja, egy gyönyörű páros levegőszám szemlélteti.

Mielőtt a gyermek a darab végén visszatalálna az elveszett gyermekkorába és szerető szüleihez, a Baross Imre Artistaképző Intézet tehetséges diákjai egy sor cirkuszművészeti zsánerrel örvendeztették meg a nézőket. Felkészítő tanáraiknak – Dobos Helga, Losonczi György, Tóth Edit – hála látványos tömegjelenetekben varázsoltak el páros levegőkarika, cyr wheel, tissue, trapéz, handstand, deszka és akrobatikával fűszerezett humoros számokkal.

A Hazatalálás című mozgásszínházi cirkuszi előadás legfontosabb mondanivalói, hogy mindannyiunkban ott van az ártatlan és kíváncsi gyermek, akit nem szabad elfelejtenünk, mert nélküle színtelenebb és üresebb felnőttekké válunk, valamint felhívja a figyelmet a család és a közösség fontosságára, amik nélkül kiszolgáltatottá és magányossá válunk. A Hazatalálás különleges ötvözete a cirkuszművészetnek, a mozgásszínháznak, a színháznak és a táncművészetnek, amely által igen látványos összművészeti alkotás jött létre, ami azon túl, hogy szórakoztat, elgondolkodtat és akár változtatásra is késztet.

Szekáry Zsuzsanna