Újabb világszám született a Fővárosi Nagycirkuszban

Az artistaművészek híresek a maximalizmusukról és a határaik feszegetéséről, nem érik be a középszerűséggel, a legjobbak akarnak lenni és a legnagyobb élményt akarják adni a közönségnek abban a pár percben, amíg fellépnek. De hány év kitartó munka előzi meg azt a pár perces produkciót? Mennyi verejtékezéssel és fájdalommal teli munkaóra? Senki sem születik artistának, hanem azzá válik. Erővel és céltudattal felvértezve gyötri magát és kockáztatja akár az életét is azért, hogy a műsorszáma végén felzúduljon a taps, és a közönség arra a kis időre elfejtse a mindennapi gondjait.

A Mongol Cirkusz Társulat artistái sem elégednek meg a középszerűséggel, annak ellenére, hogy már régen túlléptek rajta. Ezt nem csak a Fővárosi Nagycirkuszban nap mint nap kiérdemelt vastaps, hanem a 2019-es gironai Elephant d’Or Cirkuszfesztivál Arany-díja és a 8. Bayeoux-i Nemzetközi Cirkuszfesztivál Ezüst-díja is bizonyítja. De tudták, hitték és akarták, hogy még több van bennük, ezért továbbfejlesztették a magyar gyökerekkel rendelkező, egészen pontosan először a Sallai csoporttól látható, eleve továbbfejlesztett golyószámukat.

Ebben a Fővárosi Nagycirkusz, Közép-Európa egyetlen, egész évben üzemelő kőcirkusza állandó segítséget nyújtott a művészeknek rendszeres próbalehetőséggel, szakmai tanácsokkal. Rendelkezésükre bocsátotta a hozzáértő személyzetét, akik minden technikai feltételt biztosítottak a zavartalan és eredményes próbák lezajlásához, hogy aztán egy soha nem látott, egyedülálló produkció szülessen meg: hárman, egymás vállán állnak a mozgó golyón, és negyedik társuk szaltóval érkezik a csoport tetejére.

„Mind együtt. Mind magasabbra. Csak együtt. Csapatban, így.” – zárta gondolatait Fekete Péter, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos, s valóban, világszámokat létrehozni csak csapatban, egymás munkáját elismerve és segítve lehetséges.

A Fővárosi Nagycirkusz társulatának nevében gratulálunk a Mongol Cirkusz Társulat artistaművészeinek, további sikeres és eredményes pályafutást kívánunk, és örömünkre szolgál, hogy mi is hozzájárulhattunk a fejlődésükhöz.

Szekáry Zsuzsanna