VALÓSÁG és ILLÚZIÓ

Megnyitó: 2012. december 11. (kedd) – 17 óra
Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz
Köszöntőt mond: Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára, a kiállítás védnöke
Megnyitja: dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója

“A régmúltba visszanyúló első cirkuszélményeink soha nem felejthetően maradnak velünk, időtlenné válnak, felidézésük pedig gyakran egész gyermekkorunk hangulatát visszavarázsolja.

A nemzeti intézménnyé vált MACIVA és a kiváló honi alkotóművészeket tömörítő MAOE most közös kísérletet tesznek arra, hogy közelebb kerüljünk a titkokhoz”

Halász János
parlamenti államtitkár
Emberi Erőforrások Minisztériuma

A MACIVA és a MAOE közös pályázatának anyagából létrejövő kiállítás Cirkusz és varieté témakörben készült alkotásokat vonultat fel. A képző- és iparművészet, valamint a fotóművészet területéről beérkezett több mint 300 mű, összesen nyolc kategóriát képvisel, így a kortárs festészet, szobrászat, grafika, az alkalmazott grafika, az illusztráció, a textil, a kerámia, illetve a fotó egyaránt megjelenik a tárlaton.

A pályázatra érkező művekből – szakmai zsűri által válogatott és – összeállított Valóság és illúzió című kiállítás célja, hogy bemutassa a cirkusz és varieté világának megjelenését a vizuális művészetek különböző területein, és ezáltal ráirányítsa a figyelmet a művészet és a kultúra egymástól eltérő szegmenseinek kölcsönhatására.

Verebics Katalin: Magic 1

“Aba-Novák, Picasso és az egyetemes művészettörténet más kiválóságai bizonyították, hogy a cirkusz nem csak szórakoztató, intenzív élményeket nyújtó művészeti ág, hanem olyan összművészeti látvány- és gondolatvilágot is teremt, mely mindig inspirálóan hatott más művészeti ágakra. A kiírt pályázat újra ráirányítja a figyelmet a hazai cirkuszművészetre és e kezdeményezés is segítségünkre lesz abban, hogy mind többen ismerjék fel a cirkusz, mint műfaj ezerarcú sokszínűségét, derűjét és szépségét”.

Dr. Kriza Zsigmond
ügyvezető igazgató
Maciva Nonprofit Kft.

A kiállítás 2013. február 3-ig látogatható.

MACIVA Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft.