Varázslat a porondon – Villáminterjú Eötvös Dobritch Christopherrel  

Eötvös Dobritch Christopher is fellép Dinasztiák című műsorunkban izgalmas illúziószámával. Villáminterjúnkban Christopher a produkciója létrejöttéről és világhírű családjának a Fővárosi Nagycirkuszhoz való kötődéséről mesélt.

Eredetileg lovas produkcióra készültél, majd golyóegyensúlyozó-számmal örvendeztetted meg a nagyérdeműt. Három éve viszont illúziószámmal varázsolod el a közönséget. Miért váltottál erre a számra? 

Átestem egy súlyosabb retinaműtéten, ami után nem végezhettem komolyabb fizikai megterhelést. Miután vendégszerepeltem egy illúzióprodukcióban, többen mondták, hogy nagyon jól áll nekem ez a zsáner, és ezzel kellene foglalkoznom.

Eleinte természetesen bántam, hogy nem tudok fellépni az eredetileg választott zsánerekkel, de most már örülök, mert szeretem, amit csinálok, és jól érzem magam illuzionistaként a porondon. Sorsszerű, mert kisgyermekkorom óta imádtam az illúziótrükkök varázsát, örülök neki, hogy így alakult az életem.

2017-ben az Eötvös Cirkuszban vendégszerepelt a Franciaországból érkezett Beautour család, akik megkértek, hogy asszisztensként vegyek részt az illúziószámukban. Miután látták, hogy van hozzá érzékem, közösen csináltuk az egész számot, és megtanultam az alapokat. Később rengeteg videót néztem, láttam más cirkuszoknál is ilyen produkciókat, mindenhonnan ötleteket merítettem, majd kialakítottam a saját stílusomat. A trükköket Csehországból, Franciaországból, Spanyolországból vásároltam. Olyan trükköket válogattam, amik között van egyedi, de olyan is, ami slágernek számít az illuzionisták körében.

A kosztümöm alapötlete tőlem származik, de rengeteget tett hozzá Ócsai Brigitta, aki végül megtervezte és megvarrta.

Eötvös Dobritch Christopher olyan trükköket válogatott a produkciójához, amik között van egyedi, de olyan is, ami slágernek számít az illuzionisták körében.

 

A Dinasztiák című műsorban bemutatott számodban a Fővárosi Nagycirkusz tánckara asszisztál. Mennyire új neked ez a helyzet?

Teljesen új, mert eredetileg három partnerrel szoktam dolgozni, most viszont jóval többen vagyunk a porondon. A Dancing with the Stars című műsorból is ismert tánckar tagjai nagyon profik, a jelenlétükkel kitöltik az egész produkciót, és sokkal színesebbé teszik.

A világhírű Eötvös cirkuszi dinasztia tagja a Dancing with the Stars című műsorból is ismert tánckar tagjaival lép fel a manézsban.

 

A világhírű családod által is kötődsz a Fővárosi Nagycirkuszhoz. Több rokonod fellépett az ötven évvel ezelőtti nyitógálán, valamint az épület akkori igazgatója Eötvös Gáborné Mariska volt.  

Nagy büszkeség a családunknak, hogy éveken át ő igazgatta a Fővárosi Nagycirkuszt. Férje, Eötvös Gábor zenebohóc is fellépett a nyitógálán. Büszke vagyok az elődeimre, akik világhírű artistaművészek voltak.

Majdnem minden családtagom fellépett már a Fővárosi Nagycirkuszban. A 3 Eötvös zenebohócszámmal, a 2 Eötvös vízilószámmal, a nagypapám zsonglőrprodukcióval, a nagymamám drótszámmal egy jégrevüműsorban, a nagybátyám és az anyukám pedig együtt is felléptek egy zsonglőrprodukciójukkal. Ezért nagyon örülök, hogy én is itt lehetek, egy gyermekkori álmom vált valóra. Rendkívül sokat jelent számunkra ez az intézmény, mert Közép-Európa egyetlen kőcirkuszaként különleges értéket képvisel a cirkuszvilágban.

 

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám