Az ukrán és a magyar artistaképzősök közös előadással ünnepelték a cirkuszi világnapot
A Fővárosi Nagycirkusz és a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium (BIAK) rendhagyó módon ünnepelte meg a cirkuszi világnapot: az ukrán és a magyar artistaképzősök Elkaplak! címmel közös műsort mutattak be a Művésztelepen, valamint a BIAK korábbi, Szentivánéji Álmodók című műsorának bevételeiből vett rekviziteket is átadták az ukrán artistaképzősöknek.
A cirkuszi világnapot 2007 óta minden év áprilisának harmadik szombatján ünnepeljük, idén viszont április 21-re tolódott át, mert a Fővárosi Nagycirkusz vendégszeretetét élvező kijevi és harkivi artistaképzősök Monaco-ban léptek fel a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál szervezőbizottsága és Stephanie hercegnő támogatásával létrejött jótékonysági előadássorozaton. Viszont már korábban eldőlt, hogy a világnapon közös fellépést terveznek a magyar artistákkal.
A másfél órás előadás előtt a BIAK igazgatója, Kovács Gábor Dénes köszöntötte a jelenlévőket és emlékeztetett rá, hogy az ukrán és a magyar diákok közös produkciója egy üzenet a világ számára: az elfogadásból, a közös alkotásból és együtt gondolkodásból, az egymástól való tanulásból mindig valami csodálatos dolog jön létre.
Fekete Péter kulturális államtitkár mindig visz magával egy kulturális kincset, ezúttal a Vendéglátóipari Múzeumtól kért kölcsön egy 1910-ből származó egyensúlyi mérleget. ”Időről-időre mérlegre kell tennünk életünk dolgait: ha az egyik serpenyőbe belekerül a gond, a baj, a szükség, akkor a másikba azonnal bele kell tenni a felelősséget, a lehetőséget, a gondoskodást. Milyen jó és példaértékű, hogy vannak közöttünk olyan emberek, akik nem mérlegelnek, ha segítségről van szó. Nem mérlegelt a Recirquel társulata Vági Bencével az élen, nem mérlegelt Vincze Tünde, aki 1 millió forinttal segítette az Ukrajnából menekülőket és nem mérlegelt Kristóf Krisztián, aki átalakította az életét és saját otthonában fogadja az otthontalanná vált menekülőket” – mondta a kulturális államtitkár. Fekete Péter felelevenítette, hogy több mint 120 diák él velünk most már több mint egy hónapja, több mint 20 család érkezett hozzánk, akik pár napra megpihentek, majd mentek tovább Nyugat-Európába. A Fővárosi Nagycirkusz Budapesten egy olyan hely, amelynek kapui nyitva állnak az artisták előtt és ezt a világban mindenhol tudják. „A cirkuszi világnap legfontosabb üzenete az, hogy a cirkuszművészet összetart, nem számít, ki honnan jön és hol áll, szükség esetén segítséget nyújt, támogat és elkap, ha valaki zuhan” – világított rá Fekete Péter, aki egyúttal mindenkinek erőt és kitartást kívánt, a segítőknek megköszönte a munkájukat és reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb hazakerülhessenek a hazájukat elhagyni kényszerülők.
Ezt követően a magyar diákok átadták ukrán társaiknak a BIAK Szentivánéji Álmodók című összművészeti, jótékonysági darabjának bevételeiből vásárolt rekviziteket, hogy zavartalanul folytathassák szakmai tanulmányaikat. A rekviziteket mindannyiuk nevében Momot Svitlana, a harkivi artistaképző művészeti vezetője és színpadi rendezője köszönte meg. „A diákok, tanárok és az Ukrajnában hátra maradt szülők nevében mindenért óriási köszönetet szeretnék mondani. Melegséggel, emberséggel fogadnak bennünket, gondoskodnak rólunk, ételt, szállást és a mindennapokhoz szükséges felszereléseket biztosítanak, emellett különböző programokról is gondoskodnak. De, ami a legfontosabb, hogy a gyerekeink szeretett szakmájukat folyamatosan tudják gyakorolni és fejleszteni – mondta Momot Svitlana, az Elkaplak! előadás rendezője.
A cirkuszi világnapot ünneplő műsor első felében a kijevi és a harkivi artistaképzősök csillogtatták meg sokoldalú tudásukat. A cirkuszművészeti produkciók mellett hangsúlyos szerepet kapott a tánc-és mozgásművészet pantomim elemekkel átszőve. Az előadás második felében a BIAK fiatal tehetségei varázsolták el a közönséget a különböző zsánerszámaikkal.
Különleges cirkuszi világnap volt az idei, egy történelmi helyzetben. Azonban a magyar cirkuszművészetben létrejött páratlan összefogásnak köszönhetően – Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, INspirál Cirkuszközpont, BIAK, Recirquel Társulat, Balance Akrobatika & Torna Club, Vincze Tünde Produkció – az ukrán artistaképzősök biztonságban folytathatják tanulmányaikat, miközben magyar társaikkal közösen, egymást kezét fogva fejlődnek tovább.
Szekáry Zsuzsanna
Fotó: Urbán Ádám