Rendhagyó órák a Fővárosi Nagycirkuszban

Előadásaink után rendhagyó órákat tartunk a manézsban általános- és középiskolai tanárok közreműködésével.

Rendhagyó óráink célja az iskolában megszerzett tudás elmélyítése, az elméleti ismeretanyag gyakorlattá, élménnyé varázslása. A 45 perces foglalkozások során a diákok jobban megérthetik a már korábban tanult alapfogalmakat, valamint megismerkedhetnek új, érdekes jelenségekkel, folyamatokkal is. Tanáraink széleskörű módszertannal: az élménypedagógia, a kompetenciafejlesztés és az ismeretbővítés eszköztárával hozzák közelebb a tanulókhoz az előadás során látott produkciókat, miközben visszautalnak az előzetes információkra, és befogadhatóbbá teszik az iskolai tudásanyagot, vagy éppen új fogalmakkal ismertetik meg a tanulókat. Rendhagyó óráink során a Nemzeti alaptantervhez kapcsolódó, és a különböző tantárgyak kerettanterveihez szorosan illeszkedő témaköröket dolgozunk fel a cirkuszművészet eszköztárának segítségével, lehetőség szerint artistaművész szemléltető bevonásával. Olyan kapcsolódási pontokat keresünk a produkciók és a tananyag között, amelyek színesebbé, izgalmasabbá és érthetőbbé teszik az iskolai tanulást, és esetenként a helyi tanterv részévé is emelhetők.

Tanáraink és témaköreink:

FELELŐS ÁLLATTARTÁS

Tanulj a kutyákról a kutyáktól

Petró Eszter etológus, állattréner, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszékén szerzett mesterdiplomát, majd végezte el a doktori iskolát. 2009 óta habilitációs kutyakiképző, jelenleg az Eötvös Loránd Kutatóhálózat Természettudományi Kutatóközpontjának Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének kutatócsoportjában folytatja tovább a kutya-ember kapcsolattal foglalkozó kutatásait.

„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)

Az állatok jelen vannak a mindennapjainkban. Közelségük jótékony hatással bír. Számos dolgot megtanulhatunk saját magunkról is az állatokkal való közös munka során, amit aztán a mindennapi életben is kamatoztatni tudunk (kommunikációs készségek, koncentráció, együttműködés, pozitív visszajelzések) Ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy valóban ismerjük őket, a szükségleteiket, a viselkedésüket. Ismerjük meg a felelős állattartás mikéntjét! A felelős állattartás óra célja, hogy a gyerekek megismerjék az állatok igényeit, viselkedését, etológiáját (különös tekintettel a kutyák viselkedésére). Megtanulják, hogy hogyan tudnak velük kommunikálni és hogyan tudják tanítani őket. A foglalkozások játékos, interaktív formában zajlanak, képzett terápiás kutyáink bevonásával.

TudásRészecskék

Egyensúlyban a természettel - Hogyan hozzák egyensúlyba az életüket a sztyeppei népek?

A TudásRészecskék (Szüllőné Bíró Ágnes és Kerülő Tünde) több mint egy évtizede óvodás- és kisiskolás korú gyermekek részére interaktív módon történő természettudományos ismeretek közvetítésével foglalkozik.

Programunk célja a cirkuszi előadáshoz kapcsolódóan interaktív, élményközpontú foglalkozást tartani az érdeklődő gyermekeknek, korosztályhoz igazodó értelmezésekkel. A résztvevők nem csupán szemlélődnek, hanem tevékenyek és maguk is végrehajtják, megtapasztalják a feladatokat. Gondolkodtató tudományos játékok a témakörben: kísérletek a négy elemmel és mérnöki játékok az egyensúllyal. A foglalkozást 8-12 éves korig ajánljuk.

IRODALOM

Irodalom extrákkal - sztárok és szuperhősök

Fábián László magyar nyelv és irodalom, valamint mozgóképkultúra és médiaismeret szakos gimnáziumi vezető- és kutatótanár, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanára.

Vajon ki gondolná, hogy az irodalomnak is megvannak a maga sztárjai?! Persze, ha igazán belegondolunk, valójában ők a legelső és legnagyobb hősök, minden későbbi héroszok prototípusai, akik az antik mitológiától a kortárs irodalomig minduntalan jelen vannak az életünkben.  Hiszen ki ne ismerné például a legendás Odüsszeusz, Akhilleusz, Robinson, Kukorica Jancsi, Toldi Miklós, Nemecsek Ernő, Aureliano Buendía, Pepin bácsi, Bátky János vagy éppen Medve Gábor történtét?! Vagy a mesék hőseiét, Tündérszép Ilonától Csizmás kandúron át Ruminiig? Számtalan anekdota és tanulságos történet fűződik hozzájuk, ahogy a megidézett hősök szállóigévé vált mondatai is eszünkbe juthatnak olykor, vagy éppen legendás történeteik misztikus és varázslatos szövegkezdetei.  A rendhagyó magyarórán ezekkel ismerkedhetünk meg közelebbről. 

FIZIKA

VÁGTA A PORONDON - MIT HOZ A TAVASZI SZÉL A SZTYEPPE FELŐL?

Sinkó Andrea, a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium fizika és matematika szakos tanára, a Fizika a cirkuszban című könyv szerzője hosszú évek óta  keresi, kutatja a világegyetem törvényszerűségeinek kapcsolatát a cirkuszművészettel. 

Mit hoz a tavaszi szél a sztyeppe felől? A sztyeppe illatát, az ostorpattogás dörrenéseit, a produkcióktól ámuló nézők tapsviharát…

A fizika óra a manézsba költözik, s a forgatónyomaték, az egyensúly, a hangrobbanás, a mozgási energia, a nyomás, az eredő erő most nem a tankönyv lapjairól, hanem a látott produkciókból köszön vissza. Itt nem lehet számolási hiba, mint a fizikapéldák megoldásánál egy órán, itt minden eredménynek pontosan ki kell jönnie! Az artisták a gyakorlások során finomítják a mozdulatokat, tanulják meg a nehéz trükköket, a diákok pedig tanári rávezetéssel fogalmazzák meg a trükkök mögött megbújó fizikai törvényeket.

MATEMATIKA

Matematika + Világszámok a porondon!

Számadó László matematikatanár, tankönyvíró, az Óbudai Árpád Gimnázium tanára, 75 tankönyv megírása kötődik a nevéhez. Kiemelkedő munkájáért többek között Ericsson-, Bonis Bona és Apáczai Csere János-díjat kapott. A Fővárosi Nagycirkuszban 2016-tól rendszeresen tart rendhagyó matematikaórákat.

Gedeon Veronika matematikatanár, tankönyvíró, az Óbudai Árpád Gimnázium tanára. Eddig 20 tankönyv megírásában vett részt. Kiemelkedő munkája elismeréseként Óbudai Pedagógiai Érdemekért kitüntetésben részesült. Rendszeresen tart rendhagyó matematikaórákat a Fővárosi Nagycirkuszban.

A rendhagyó matematikaórán a tananyaghoz kapcsolódó plusszal találkozhatnak az érdeklődő diákok. Olyan érdekes számokat keresünk a porondon, amelyeket a matematikában joggal nevezhetünk a cirkusz nyelvén világszámoknak. Az előadáshoz kapcsolódóan nem csak számelmélettel fogunk foglalkozni. Lesz egy kis geometria, kombinatorika, sorozatok, és mindez szórakoztató, játékos formában. Ez az óra nemcsak azoknak lesz érdekes, akiknek a matematika a kedvence!

Cirkusz, játék és a Te történeted

Kalandos tanulás a cirkuszban

Dézsi Szilárd színházi rendező és drámapedagógus 2000-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Több mint két évtizedes pályája során számos színházban dolgozott, oktatási-nevelési programban és művészeti képzéseken vett részt. Ezek során elsajátította a különböző művészeti ágak, így a cirkuszművészet tanulásmódszertanát, eszközrendszerét és a kreativitás fejlesztését játékos, interaktív formában. Hitvallása szerint a művészet a személyiségfejlesztés egyik legfontosabb eszköze, ezért rendhagyó órái is ezt a célt szolgálják a manézsban.

A Fesztivál Plusz – Világsztárok Budapesten előadáshoz kapcsolódó cirkuszpedagógiai foglalkozás az előadás után fejlesztő játékokkal ismerteti meg a gyerekekkel a látott cirkuszi történetet és a produkciókat személyes tapasztalataikon keresztül. A résztvevők maguk is kipróbálhatják, elmesélhetik, a saját történeteiket beépíthetik a foglalkozásba. A rendhagyó óra a klasszikus élménypedagógia módszereivel, a felfedezés örömével hozza közelebb a cirkusz világát a gyerekekhez. A foglalkozást bármely korosztály számára ajánljuk.

Információk

RÉSZT SZERETNE VENNI A PROGRAMON? MIT KELL TENNIE? 

Foglaljon csoportos kedvezményes árú jegyeket diákjainak előadásunk egyikére, és jelezze értékesítő kollégánknál, hogy részt szeretne venni a rendhagyó órán is. Ezután töltse ki a jelentkezésre szolgáló regisztrációs űrlapot, és várja meg a kapcsolatfelvételt oktatási programvezetőnktől.

Amennyiben szívesen csatlakozna pedagógusként vagy osztállyal, tanulócsoporttal a Fővárosi Nagycirkusz programjához, vagy ha kérdése van az órákat illetően, keresse Sándor András, oktatási programvezetőnket a sandor.andras@circus.hu e-mail címen.

Felhívjuk figyelmét, hogy óráinkat minden esetben igyekszünk megtartani, de a változás jogát fenntartjuk! 

Időpontok