Elhunyt Karsai Antal
Hosszú betegség után 2023. április 16-án, 95 éves korában elhunyt Karsai Antal, Toncsi bácsi.
Karsai Antal Mezőtúron született 1928. január 2-án. A család Miskolcra költözése után lelkesen vetette bele magát a városi sportéletbe, gimnazistaként felvették a diósgyőri tornászok közé, ahol Pelle István kétszeres olimpiai bajnok tornász lett a mestere.
Ebben az időszakban látta a világhírű 3 Codonas fliegende számát – megszületett benne az elhatározás, hogy ő is légtornász szeretne lenni. Törekvéseit mestere és az egyesület is támogatta: segítettek a rekvizitek elkészítésében, helyet biztosítottak a gyakorlásra.
Antal fáradozása nem volt hiábavaló: 1948-ban, amikor a Göndör Cirkusz Miskolcon járt, az igazgató megnézte a próbáját, és szerződést ajánlott neki, így hamarosan a Fővárosi Nagycirkusz porondján találta magát. Dolgozott együtt a magasdrótszámairól híres Balogh Mihállyal, azaz „Baldióval”, és tagja lett egy 10 tagú fliegende csoportnak. Kollégái között volt Balázs Ernő is, aki később létrehozta saját fliegende csoportját 3 Balázs néven, melyben Antal mint repülő ember dolgozott Balázs Ernővel és az akkori egyetlen női fogóval, Barton Nándornéval. Antal dupla szaltót mutatott be, ami ebben az időszakban csúcsteljesítménynek számított. A csoport nemzetközi szinten is sikereket ért el, beutazták a világot.
Antal egy Törökországi fellépés alkalmával ismerte meg feleségét, a francia származású Ghislaine-t, akivel boldog házasságban éltek. Ghislaine először a fliegendeszámban dolgozott együtt férjével, majd ketten létrehozták a 2 Karsai kézegyensúlyozó asztalszámot.
Később felesége a Francia Nagykövetség munkatársa lett, Antal pedig a MACIVA Művészeti Osztályán kezdett dolgozni, művészeti instruktor volt, segítette a fiatalok cirkuszművészeti fejlődését. 1977-től hivatalosan is az Artistaképző Intézet tanára lett légtornász- és kézegyensúlyozó szakon. Az artistaképzőből 1991-ben, 63 évesen ment nyugdíjba. Az Artitaművészek Szakszerveztének 1949-től kezdve tagja volt, később fontos pozíciót töltött be.
Karsai Antal egész élete során a cirkusz elkötelezett művésze volt, aki folyamatosan segítette tanítványai és kollégái munkáját, szakmai fejlődését, és mindig nagy tisztelet és megbecsülés övezte. 2018 március 15-én Karsai Antal megkapta a Nemzeti Művészeti Központ által alapított Tihany Életmű díjat, melyet Fekete Péter Főigazgató úr adott át ünnepélyes keretek között.
Karsai Antal, Toncsi bácsi élete, személyisége példaértékű mindannyiunk számára. Tisztelettel emlékezünk rá, és őszinte részvéttel osztozunk a család fájdalmában.