A cirkusz bűvöletében – Interjú Richter Kevinnel

A világhírű Richter cirkuszi dinasztia tizennyolc éves tagját, Richter Kevint már egyévesen bevitte édesapja lóháton a manézsba. Első fellépésére ötévesen került sor, amikor a saját pónijaival hajtott fogatból a királykisasszonynak öltözött húga, Angelina integetett a közönségnek. Később folytatva a családi hagyományt, csatlakozott a lovasakrobata-csoporthoz. Édesanyja térdsérülése után egyik napról a másikra átvette a Magyar Lovas Posta számot, amit tavaly a Fővárosi Nagycirkusz közönsége is megcsodálhatott. A húsz lóval bemutatott egyedülálló produkcióval Guinness-rekord született. A cirkuszművészetet a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál-díjas szüleitől tanulta, minden idejét a cirkusz, az állatok gondozása és a gyakorlás tölti ki, ezért iskolai tanulmányait magántanulóként végezte el.

Hogy érzed magad a Fővárosi Nagycirkuszban?

Először négyévesen jártam itt, amikor édesapám fellépett. Otthon érzem magam, ez már a negyedik alkalom, hogy fellépek a Fővárosi Nagycirkusz közönsége előtt.

Mi a véleményed a Főnix – Tűzcirkusz című műsorról?

Akárcsak nekem, a közönség számára is újdonság, hogy a tűz mint őselem köré épül a műsor, amely nemcsak képletesen, hanem fizikai valójában is megjelenik, amely különösen látványos. Egyedül a mi produkciónkban nincs jelen az állatok miatt, mert ösztönösen félnek a tűztől és nem erőszakolunk rájuk olyat, amitől tartanak, vagy amit nem akarnak. Számunkra az ő nyugalmuk és testi épségük az első.

Milyen a viszonyod az állatokhoz?

Öt évesen kaptam az első pónijaimat, állatok között nőttem fel, nagyon hamar megtanultam, hogyan kell gondozni őket. Számomra az állatok családtagok. Tavaly született két kistevém, én neveltem fel őket, lefejtem az anyukájuk tejét és cumisüvegből etettem őket. Most már ők is velem lépnek fel. Az egész napom róluk szól, részt veszek az ellátásukban, a gondozásukban, ha utazunk a cirkuszunkkal, minden héten újra fel kell építeni az istállóikat és a kifutóikat.

Milyen produkciókat láthat tőled a közönség a Fővárosi Nagycirkuszban?

Egy lovasakrobata-produkcióval lépünk fel, a húgom, hét fiú és én. Szaltózunk a vágtázó lovak hátán, egyik állatról a másikra, dobjuk egymást, négyen egyszerre, összekapaszkodva állva ugrunk szaltót a mozgó lovon. A másik produkcióban egyedül, négy tevével és négy zebrával mutatok be szabadidomítást.

Mit jelent a gyakorlatban a szabadidomítás?

Ez azt jelenti, hogy nincs vezetőszár az állatokon és nem ül rajtuk senki. Én a porond közepén állok, ők páros menéseket, négyes menést csinálnak egymással szemben, megfordulnak a saját tengelyük körül, átmennek egymás között különböző formációkban, lefekszenek, letérdelnek, a zebrák egymásra teszik a nyakukat.

Az állatok betanítása sok időt és türelmet vesz igénybe. Először megtanulnak körbemenni a manézsban úgy, hogy én középen állok és az egyik gondozó vezeti őket. Aztán ha ez már megy, a többi trükknél ugyanúgy vezetik őket, miközben én mondom a vezényszavakat és közben folyamatosan jutalomfalatokat kapnak. Hónapokig gyakorolunk, egészen addig, amíg már maguktól tudják, hogy mit kell tenniük a vezényszavakra.

Fontosnak tartom elmondani, hogy az ostor nem az állatokon csattan, hanem előttük, azért halljuk a hangját. Erre azért van szükség, hogy az állatok például ne a kukoricát majszoló gyerekeket nézzék, hanem odafigyeljenek rám. Ha lassítani kell őket, akkor előttük, ha gyorsítani kell őket, akkor mögöttük csattan, tehát ez csak a köztünk lévő kommunikációt segíti elő. Soha nem bántjuk az állatainkat, a türelem és a jutalomfalatok hívei vagyunk.

Mik a további terveid?

Márciusban elkezdődik a saját cirkuszi szezonunk, a Richter Flórián Cirkuszban négy számban láthat majd a közönség: a Fővárosi Nagycirkuszban is látható lovasakrobata- és az egzotikus állatokkal bemutatott szabadidomítás produkcióban, a Magyar Lovas Posta számban, valamint két teljesen új produkcióban, egy deszka- és egy levegőszámban. Miután októberben véget ér a szezon, külföldre megyünk turnézni.

Szekáry Zsuzsanna