A cirkuszművészet hatásai a többi művészeti ágra – Irodalom, második rész

A 20. századi magyar írók előszeretettel idézték fel műveikben a gyermek- és fiatal korukban átélt csillogó, leginkább a vándorcirkuszokhoz köthető cirkuszi élményeiket. Tersánszky Józsi Jenő középiskolai évei alatt országos tornászbajnok volt, aki még a hatvanas éveiben is cigánykerekezéssel szórakoztatta a budai borkimérések vendégeit. A Nyugat című folyóiratban megjelent önéletrajzában így emlékezett vissza a cirkuszhoz fűződő viszonyáról: „A vándorkomédiásokról regényt írtam, Repülő család címen. Persze a főhőse nyámnyilaságával nem teljesen fedi jellememet. Mert én nemcsak jámbor bohóc, de elég vakmerő és ügyes akrobata, zsonglőr és erőművész is voltam. Testi erőre inkább meghaladtam az egyívású társaimat, mintsem alól maradtam volna náluk. Egyáltalán szikár alkatomnál fogva mindig gyengébbre becsültek a valóságnál. Ebben a dologban valami különös ellentmondás volt már gyermekjellememben is.”

Karinthy Frigyes Cirkusz címmel összegyűjtött írásaiban pedig egyenesen metafizikai térnek, a való élet mintájának tekinti a cirkuszt. Kassák Lajos Ünnep? című novellájában, a kisvárosban vasárnap közönséget toborzó cirkuszi felvonulást, majd az esti előadást, és a tömegre gyakorolt hatását írja le. Márai Sándor önéletrajzi ihletésű 1934-ben megjelent Egy polgár vallomásai című regényében szintén beszámol a cirkusz közösségre gyakorolt elemi erejéről. Wass Albert Magyar cirkusz című versében a manézsba helyezi át a magyarság harcát. Lázár Ervin Csillagmajor című elbeszélő ciklusában külön fejezetet szentel a cirkusznak, egy nem evilági, földöntúli kontextusba helyezve. Pilinszky János, Babits Mihály, Weöres Sándor, Ignotus, Csukás István, Örkény István, Tamási Áron, Móricz Zsigmond, Lázár Ervin, Darvas Szilárd, Szomory Dezső, Szép Ernő, Kosztolányi Dezső, Nagy Lajos, Kaffka Margit és Lackfi János műveiben szintén megelevenedik a cirkusz varázslatos világa.

Szekáry Zsuzsanna

A cikksorozat korábbi részei:
Festészet