Tökéletes teremtmény, szeme a végtelen mélység, a jövő tükre – tiszta, kíváncsi, érzékeny, nyitott a világ minden rezdülésére –, ő a gyermek. Ő a kis Dimitrij, Dima, aki karácsonykor varázslatos csodavilágot álmodik a porondra: egy olyan mesevilágot, ahol az elefánt táncra perdül, ahol gyönyörű fehér galambok szállnak a magasban, ahol a vadállatok megszelídülnek, és békében, harmóniában élnek az emberrel, ahol meseszép tündérek káprázatos tánca ünnepli a levegőben a fény születését. A Fővárosi Nagycirkusz Dima karácsonya című klasszikus cirkuszműsora a különböző állatszámok mellett fliegende-, akrobata- és zsonglőrprodukcióval, valamint görgő-, rúd- és levegőszámokkal várja a közönséget. Porondra lép világhírű perzs számával a többszörös fesztiváldíjas Markin-család is.

High5

Men In Black – Gumiasztalszám (Magyarország)

 

A Baross Imre Artistaképző Intézet diákjai még 18 évesek sincsenek, s már csodájukra jár az egész világ. A wiesbadeni XXV. Európai Ifjúsági Cirkuszfesztivál aranyérmét és közönségdíját is bezsebelték, amely egyedülálló a magyar cirkusztörténetben. A csapat két éve dolgozik együtt, produkcióiknak nélkülözhetetlen eleme – a magas szintű technikai tudáson túl – a humor. Pörgős, dinamikus műsorszámukkal garantáltan ámulatba ejtik a közönséget. A fiatalokat a Lúdas Matyi a cirkuszban előadásunkban is láthatta a közönség, ahol Petra a Szelídség nevű ludat, a négy fiú pedig Matyi barátait formálta meg a produkcióban.

 

Tánckar

Saját tánckart épít a Fővárosi Nagycirkusz

Hamarosan elkezdődik az a táncos képzés a Baross Imre Artistaképző Intézetben, amely a színházi táncos szak továbbfejlesztett, a cirkuszvilágra érvényes, a cirkuszban munkát kapni tudó szakemberek képzésével foglalkozik. Célunk, hogy mire az új cirkuszművészeti központ felépül, addigra kialakuljon egy új szakma: a cirkuszi táncos. A levegőakrobata zsánere a színpadi táncos és az artista szakmai keveréke. Olyan táncosokat fognak képezni majd, akik a világ cirkuszaiban kaphatnak megbízást, munkát. Olyan táncosokat, akinek remek a ritmusérzéke, tökéletes a mozgása, és képesek arra, hogyha kell, felmenjenek a levegőbe a trapézra vagy a tissue-ra.

Ilyen szakemberekből álló tánckar alapítását tervezi hosszú távon a Fővárosi Nagycirkusz. Most fiatal táncosokkal kezdődik ez a folyamat. Román Sándor, az ExperiDance koreográfusának, művészeti vezetőjének szakmai ajánlatára Barna István a Forgatag Művészeti Társaság művészeti igazgatója válogatta a Dima karácsonya előadásba a csapatot, és készítette az előadás koreográfiáit. A táncosok munkája egyénenként szakmai próba is egyben, a fiatalok közül talán lesz, aki hosszú távon a cirkusszal kötelezi el magát, de a tánckar megjelenésével mindenképpen kedvet kívánunk teremteni ahhoz, hogy a táncművészet iránt érdeklődő fiatalok a cirkuszra is felfigyeljenek, s a jövőben jelentkezzenek cirkuszi táncosnak.

 

Alex Mruz

Görgőszám (Ukrajna)

 

Alex szülei a cirkusznak szentelték egész életüket, így ő már gyermekként magába szívta a manézs illatát. Édesapja bohócszámainak rendszeres szereplője volt, ezt követően kialakította saját produkcióját, amelyben rendkívüli egyensúlyérzékéről tesz tanúbizonyságot. Műsorszámában partnere Julia Novikova, aki balett-táncosként, koreográfusként és rendezőként érkezett a cirkusz világába. A fiatalokat összeköti a kalandvágy és a szakma iránti szeretet, ezért úgy döntöttek, közösen vesznek részt egymás produkcióiban.

 

Eva Szwarcer

Rúdszám (Németország)

 

Eva levegőakrobata, de arab táncokat is oktat, emellett jelmeztervezőként is tevékenykedik. Közreműködött a “Call Me Maria”, “Circus Klezmer”, “El Dorado” és “Imperial Lanonima” produkciókban, amelyek különlegessége, hogy sajátos módon ötvözik a cirkuszművészetet a táncszínházzal. Érzéki műsorszámában összekapcsolódnak a cirkuszművészet és a kortárs táncművészet elemei, a fiatal művész egy sajátos mozgásnyelven szólítja meg a közönséget.

Emiliano és Eva a 2011-ben alapította meg az ES társulatot, amelynek székhelye jelenleg Barcelona. Produkcióikban különböző művészeti és technikai dimenziókat olvasztanak egybe azzal az erős és egyértelmű szándékkal, hogy összekapcsolják a cirkuszművészetet a mozgásművészeti kifejezőerővel és a fizikai színház eszközeivel; hogy létrehozzanak egy egyetemes mozgásművészeti szimbólumrendszert. Műsorszámaikkal szerepeltek számos fesztiválon Spanyolországban, Franciaországban, Belgiumban, Lengyelországban, Olaszországban, Argentínában, Hollandiában és Norvégiában.

 

Abdikerim Aisulu és Timur Akhtoty

Galambszám (Kazahsztán)

 

A galamb a béke, az otthon szeretete és biztonsága, a termékenység, az ősi energiák szimbóluma. Lélekmadárnak is nevezik. A galamb elhozta Noénak az újszövetséget, majd Jézus által a szent lelket az embereknek. Abdikerim Aisulu és Timur Akhtoty, anya és lánya, a kazahsztáni Asztanai Állami Cirkusz társulatának tagjaként nyűgözi le a közönséget csodálatos galambszámával. A 12 gyönyörű hófehér madár elragadó „tánca” elvarázsol, ámulatba ejt és mindenkit megigéz.

 

A Kazah Állami Cirkusz akrobatacsoportja

 

A Kazah Állami Cirkusz akrobatacsoportja 2014-ben, az újévi előadások előtt alakult meg Szerik Burásev irányítása alatt. Az ifjú artisták szinte azonnal fellépési lehetőséget kaptak az állami cirkusz porondján. A csoport tagjai hivatásos, kiváló sportolók, kiváló sportolók, s emellett az Almati Cirkusz Artistaképző növendékei is. 2016-ban Égi szimfónia című produkciójuk, amelyet balett művészekkel közösen hoztak létre, elnyerte a Nemzetközi Kreatív Fiatalok Fesztiváljának Shabyt Nagydíját. A csapat kreatív módon ötvözi a levegő- és a talajakrobatika műfaját, melyet a Fővárosi Nagycirkusz közönsége is megcsodálhat. Az ég lehelete című műsorszámukkal elnyerték az Echo Asia nemzetközi cirkuszfesztivál aranydíját. A fiatal artisták folyamatosan törekednek meglévő tudásuk tökéletesítésére, és készen állnak az új művészi győzelmekre.

 

Havana Flying

Fliegende (Kuba)

 

Ámulatba ejtő bizalomjátékot mutat be az öt kubai artistaművész a levegőben: minden veszélyre fittyet hányva repülnek a trapézon a magasban, hogy végül társuk biztonságot nyújtó kezében megkapaszkodva szárnyaljanak tovább a levegőben. A havanai csapat néhány tagjának már nem ismeretlen a budapesti porond, hiszen Dayana és Juan Carlos már fellépett a Fővárosi Nagycirkuszban többek között a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is.

 

Duo Arkan

Oroszlánszám (Románia)

 

Hunyadi János Mátyás „Arkan” Kolozsváron született, s gyermekkorában ragadta magával a cirkusz varázslatos világa. Egy nap szenvedélyét követve csatlakozott az egyik utazócirkuszhoz, s immár 10 esztendeje élete minden percét e csodálatos atmoszféra lengi körül. Az Americano Vargas cirkusszal bejárták egész Romániát, produkciójukkal 3. helyezést értek el a bukaresti cirkuszfesztiválon. Arkan Temesváron találkozott kedvesével, Cameliával, aki egy évvel ezelőtt a porondon is társa lett. Camelia eredetileg szoprán énekesnőnek készült, de a cirkusz varázslatának ő sem tudott ellenállni. Káprázatos hangját a Fővárosi Nagycirkusz közönsége is megcsodálhatja. Az arénában 5 oroszlánnal mutatják be produkciójukat: Athos, Aramis, d’Artagnan, Mani és Xena számára nem létezik lehetetlen, gazdáik minden kívánságát teljesítik ember és vadállat együttmunkálkodásának tökéletes harmóniájában.

 

Komenda Zsófia

Levegő-rúdszám (Magyarország)

 

Zsófia 16 évesen szeretett bele a rúdtáncba, amely a szenvedélyévé vált. Magyarország legjobb iskolájában kezdett el edzeni, majd hamarosan el is érte célját, 2014-ben aranyérmet szerzett a Junior Európa Bajnokságon, röviddel később pedig a Prágában megrendezésre került világbajnokságon. Ezt követően megismerkedett egy cirkuszművészeti szakemberrel és levegőakrobatika-edzővel, aki bevezette a cirkusz világába. Miután leérettségizett, elhatározta, hogy meghódítja a porondot, és professzionális karriert épít a show businessben. Csatlakozott egy cirkuszművészeti alkotóműhelyhez, majd megszületett levegő-rúdszáma, amelyben érzéseket fejezhet ki, és hódolhat nagy szerelmének, az előadó-művészetnek. 2016. június 25-én debütált a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol azonnal sikert aratott, majd lenyűgöző produkciójával Guatemalában, a Vampire Circusben lépett fel.

 

Zodieru Krisztián

Elefántszám (Magyarország)

 

Krisztán 10 éve foglalkozik elefántokkal, új partnerével, Delivel azonban két hónapja találkozott először a Hungária Nagycirkuszban. Kapcsolatuk rövid idő alatt nagyon termékenynek bizonyult, amelyet a Fővárosi Nagycirkusz közönsége láthat először. A Spanyolországból érkezett Deli már jól ismeri a manézst, hiszen Magyarországon a Lúdas Matyi a cirkuszban című előadásunkban debütált először. A legújabb műsorban táncra perdül, piruettezik és fejen áll.

 

Emiliano Sanchez Alessi

Zsonglőr (Olaszország)

 

Emiliano cirkuszi előadóművész, koreográfus, művészeti vezető, fotográfus és zenész egy személyben. Ebben az esztendőben a “Cirque Starlight” művészeti igazgatójaként tevékenykedett Svájcban, valamint az Argentin Circus Show Japán turnéjának ötletgazdájaként és művészeti tanácsadójaként hívta fel magára a figyelmet. Zsonglőrprodukciója különlegességét az irányokkal való játék adja, hiszen a fiatal művész nem függőlegesen, hanem horizontálisan végzi virtuóz mutatványát a labdákkal.

 

Trio Power Line

Erőemelő szám (Magyarország)

 

A háromtagú magyar erőemelő csoport több mint 10 éve hatalmas sikereket aratva járja a világot, legutóbb a Fővárosi Nagycirkuszban a XI. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon láthattuk őket, ahol bronzdíjat is nyertek. Lélegzetelállító produkciójuk egyedisége a férfitagok azonos testsúlyában rejlik, hiszen lényegesen nagyobb koncentrációra és technikai tudásra van szükségük a lenyűgöző mutatványok bemutatásához.

 

A Markin család

Perzs szám (Oroszország)

 

Roman, az édesapa 1997 óta dolgozik perzzsel, 2010 óta a műsorszámot feleségével, Elenával és fiával, Dimával együtt adják elő. Roman valódi családfőként támaszt nyújt családjának, akik a hihetetlenül magas perzs tetején mutatják be lélegzetelállító mutatványaikat. Produkciójukkal meghódították az egész világot, 2010-ben Szentpéterváron a nemzetközi cirkuszfesztiválon 1. helyezést értek el, majd egy évre rá a perzs bajnoki címet is megkapták. Párizsban ezüst, Monte-Carlóban Bronz Bohóc díjat nyertek. Kanadában és Dél-Amerikában mutatványukat arany-, Kínában bronzminősítést kaptak, 2016 júniusában pedig a Kazah Köztársaság aranydíját érdemelték ki.

 

Aki végigkalauzolja Önöket ezen a csodálatos történeten:

Maka Gyula

Professzionális színész képzettségét a Pesti Magyar Színiakadémián szerezte. Több mint tíz éve játszik színpadon, kezdetben amatőr, majd profi produkciókban. Megfordult Sopronban, Szegeden, Győrben, Budapesten, de még Szigetszentmiklóson is. Az igazi „nagy áttörés” számára négy éve jött el, amikor a Fővárosi Nagycirkusz műsorvezetőjévé választották. Eddig tizenkét műsort és több különböző szabadtéri fesztivált és rendezvényt vezetett a cirkusz színeiben.

 

 

[widgetkit id=”110″]
[spvideo]https://www.youtube.com/watch?v=_cOS4JoxJ70[/spvideo]