A cirkuszművészet az újraindulás motorja!

Június 4-én, hosszú szünet után újra kinyitja kapuit a Fővárosi Nagycirkusz, újra élőben csodálhatók meg az artistaművészek produkciói. Az újranyitást május 30-án egy hatalmas szabadtéri koncerttel ünnepeljük, majd egy hét múlva egész nyáron át látható lesz, három hetes váltásokkal Dinasztiák című műsorunk, korábban online megtekinthető négy felvonása.

A Fővárosi Nagycirkusz Dinasztiák című 2021-es új műsora a magyar artistaművészet előtt tiszteleg. A cirkuszművészet azon művészeti ágak közé tartozik, amelyben kiemelten fontos a nemzedékről nemzedékre áthagyományozott tapasztalat és tudás. Ez a fajta szemlélet tudta életben tartani évszázadokon keresztül a cirkuszművészetet. Erről szól a műsorunk, ezért a címválasztás is: Dinasztiák. Az apáról fiúra, az anyáról lányra áthagyományozott tudás minden családban különösen fontos: leginkább azok vagyunk, akiknek szüleink nevelnek minket, azok az első ismereteink, amelyeket tőlük tanulunk vagy lesünk el.

A műsorban szinte az összes cirkuszművészeti zsáner látható, a levegő-, zsonglőr-,akrobata-, gyorsöltöző-, görkorcsolya-, handstand- és illúziószámok mellett pedig az állat és ember közötti feltétlen bizalmat és szeretetet papagáj- és kutyaszámok mutatják be. A nevetésről tapasztalt bohócaink gondoskodnak. A műsor rendezői, a Silver Power (Füzy Anita és Kranitz Krisztián) antik héroszokat idéző erőemelőszámukkal kápráztatják el a közönséget.

„Örömteli pillanat ez, az újra találkozás és az újjászületés fontos pillanata! Ilyenkor érdemes kicsit összegeznünk az elmúlt időszakot: mi történt eddig, hogy vészeltük át együtt ezt a borzalmas évet? Az előadóművészet, így a cirkusz sem kötött alkut a vírussal, nem fogadta el tétlenül a kényszerhelyzetet. Európában egyedülálló módon munkát adtunk a magyar artistáknak, online előadásokkal, médiában megosztott új ás archív tartalmakkal tartottuk nézőinkben a reményt. Most igazán megérthette a cirkuszi társadalom, mennyire egybetartozunk. Irigykedve nézte a világ Magyarországot, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ döntéseit, lépéseit, aktivitását. A világon egyedülálló módon támaszként álltunk a szakma egésze mögött! S most az élet újraindításában is nagy a feladatunk. Reményt kell adni, ki kell csalogatni a nézőket az otthonaikból, hitet kell adni, hogy sikerülni fog!” – írta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár az élő műsorhoz készült magazin köszöntőjében.

Az újranyitást a Fővárosi Nagycirkusz előtt egy hatalmas ingyenes, ültetett, családi cirkuszgálával fogjuk megünnepelni, 2021. május 30-án, gyereknap alkalmával.

A hatályos jogszabályokat betartva a cirkuszba csak védettségi kártyával léphetnek be nézőink, melyet a munkatársaink a jegyellenőrzés során, a személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel együtt ellenőriznek majd. Kiemelten figyelünk továbbra is a biztonságra, a nézőtéri kollégáink annak ellenére, hogy megkapták az oltást, maszkban dolgoznak. Az épületben fokozottan ügyelünk a higiéniára, a tisztaságra és a kézfertőtlenítők használatára.

Vigyázzunk egymásra!