Eredményhirdetésel és koncertshow-val zárult a Kötéltánc dalpályázat  

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. a 2018-as Csoda a cirkuszban nevű irodalmi pályázat után, idén dalpályázatot hirdetett, amellyel a cirkusz varázsát megfogalmazó, pozitív hangvételű dalok születését kívánta elősegíteni. A szeptember 30-ai beadási határidőig összesen ötvenkilenc pályamű érkezett a legkülönbözőbb zenei stílusokban. Ezekből a rangos szakmai zsűri tíz dalt juttatott egyenes ágon a döntőbe, valamint további két dalt a közönség anonim internetes szavazás útján.

A döntőben az alábbi dalokat értékelte Molnár György ‘Elefánt’ Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, az Omega zenekar szólógitárosa, Szakál László a Fővárosi Nagycirkusz zenei vezetője, Szente Vajk Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, dalszövegíró és műsorvezető, Szomor György Nádasdy Kálmán-díjas színművész, énekes, dalszövegíró, zeneszerző, rendező, Polyák Lilla énekesnő, színművész, Varró Dániel József Attila-díjas költő és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Keresztes Ildikó énekesnő, színművész:

 

1. Blum József – Four Fathers: A LÉGTORNÁSZ Meg szeretném hallgatni!

2. Czimmermann Kitti: A CIRKUSZ VALAMI MÁS Meg szeretném hallgatni!

3. Dániel Balázs Trio és Pleszkán Écska: CIRCUS OF THE WORLD Meg szeretném hallgatni!

4. Dinyés Dániel-Hegyi György: UGYE ELKAPSZ MAJD. Előadja: Nádasi Veronika Meg szeretném hallgatni!

5. Jakobicz Eszter: KÖTÉLTÁNC Meg szeretném hallgatni!

6. Közös Éneklődési Kör: CIRKUSZTÜNDÉR Meg szeretném hallgatni!

7. Nejad Flóra featuring Talamba: BENNE A VILÁG Meg szeretném hallgatni!

8. Orosz Mihály feat Iványi Márta: ILYEN AZ EMBER Meg szeretném hallgatni!

9. Pejtsik Panna – KI A MANÉZSBA LÉP Meg szeretném hallgatni!

10. Szloboda Tibor: KÖTÉLTÁNC Meg szeretném hallgatni!

11. The Anahit: TOGETHER Meg szeretném hallgatni!

12. Gáti István – Vida József: ELJÖTT A CIRKUSZ Előadja: Vincze Lilla és zenekara Meg szeretném hallgatni!

 

A Szabó László rendezésében létrejött, különleges vizuális technikát alkalmazó koncert-döntőt artistaszámok színesítették: fellépett a Cirque do Soleil sztárja, a többszörös cirkuszfesztivál-díjas élő legenda ifj. Simet László ferde drótkötél számával, a Fővárosi Nagycirkusz Hófödte Álom – Ősi cirkusz mese című előadásának szintén többszörös cirkuszfesztivál-díjas fellépője, a Trio Attar zsonglőrszámával és Nyerges Anna, a Baross Imre Artistaképző Intézet tanulója drótkötél produkciójával.

 

Miután minden dal előadásra került, a zsűritagok és a közönség is leadta a szavazatát, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos beszédében felelevenítette, hogy a Kötéltánc dalpályázat célja az volt, hogy valamilyen módon összeházasítsák a cirkuszművészetet a társművészetekkel. Hosszú hónapokon keresztül elemezték, hogy a művészetek képviselői az évszázadok során általában akkor nyúltak a cirkuszművészet témájához, amikor a festett mosoly mögötti könnyekről kellett beszélni. A Kötéltánc dalpályázat esetében viszont egészen mást kerestek, a cirkuszművészet lényegét, az előremutató, csapatot építő üzenetét. Köszönetét fejezte ki a fellépő művészeknek, hogy mindannyian ilyen dalokat hoztak. Fekete Péter azt is megosztotta, hogy a szünetet arra használta fel, hogy üzleti tárgyalásokat folytasson a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával, dr. Borsós Beátával és különdíjakat csikarjon ki a fellépők számára. Az egyik különdíj valamennyi résztvevő és családtagjai részére egy évre szóló, az igazgatói páholy ingyenes használatával járó cirkuszlátogatás. A másik különdíj a zsűri tagjait és családtagjaikat, valamint a döntő rendezőjét, Szabó Lászlót illető, egy életen át felhasználható, ingyenes igazgatói páholy látogatás.

 

A koncert-döntő végén összesítésre kerültek a szavazatok, melynek értelmében az első helyen Nádasi Veronika végzett, aki Dinyés Dániel és Hegyi György Ugye elkapsz majd? című dalát adta elő. A csapat egymillió forintos fődíjban részesült. A második és a harmadik helyezett azonos pontszámot ért el, végül a nagyobb számú 10 pont elnyerése miatt Pejtsik Panna és a Budapest Show Kórus végzett második helyen, és ötszázezer forintos pénzjutalomban részesültek. Harmadik helyezettként a Dániel Balázs Trio és Pleszkán Écska zárták az estét, háromszázötvenezer forintos nyereménnyel. A közönségszavazás nyertese Orosz Mihály feat Iványi Márta formáció lett, akik félmillió forinttal lettek gazdagabbak.

 

Szekáry Zsuzsanna