A cirkuszművészet hatásai a többi művészeti ágra – Porcelánkészítés, negyedik rész

A porcelánt az időszámításunk előtti 2. században találták fel Kínában, majd a 7. századtól kezdték el a tömeges gyártását, kezdetben csak az előkelő családok számára, majd a 12. századra minden háztartásban megtalálható alapcikké vált. A porcelánmassza 50% kaolinból, 25% földpátból és 25% kvarcból áll, ma is elterjedt neve az olasz porcellana nevű tengeri kagylóból származik. Az első, méregdrága kínai porcelánok a keresztes lovagoknak és a selyemút karavánjainak köszönhetően jutott el Európába, majd a 15.-16. században megkezdődtek az első kísérletek a helyi előállításukra. Az első jelentős áttörést a német alkimista, Johann Friedrich Böttger érte el 1709-ben, amikor sikerült fehér színű kemény porcelánt előállítania. Rá egy évre Meissenben megalapították Európa első porcelán manufaktúráját, majd számos sikeres manufaktúra és gyár létesült, kiszolgálva az egyre növekvő igényeket. Magyarországon a porcelángyártás viszonylag későn, a 19. században kezdődött el Nagybányán. Leghíresebb gyáraink a Herendi, a Zsolnay, a Hollóházi és az Alföldi. Nem csak használati tárgyakat, hanem dísztárgyakat készítettek és készítenek ma is, az adott korok stílusának megfelelően.

Mivel a cirkuszművészet minden társadalmi réteget kortól függetlenül megszólít, ezért megihlette/megihleti a porcelánkészítő mestereket is, akiknek köszönhetően az otthonunkba is beköltöznek az előadásokból merítkező, kézzel fogható, figurális emlékek és étkészletek. Ezek a tárgyak jellemzően a cirkusz legvidámabb pillanatait és szereplőit, a bohócokat és az állatokat örökítik meg. Rájuk nézve az esztétikai szépségen túl, felötlenek bennünk a cirkuszban közösen átélt kellemes emlékek, a családunk összetartozása és az egymás iránt érzett szeretet.

Szekáry Zsuzsanna