A Fővárosi Nagycirkusz gálaműsorával zárult a kisvárdai fesztivál

A szombat este megtartott díjátadó ünnepséget magyar artisták gálaműsora zárta. Az emelkedett hangulatú eseménynek külön rangot adott a Fővárosi Nagycirkusz zenekarának egész estés élő zenei kísérete. A rendezvény megható pillanatokban is gazdag volt, hiszen megannyi rangos elismerést adtak át, igazán különleges élmény volt a cirkuszi sátorban a zenekar előadásában felhangzott Szózat, melyet Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, és Fekete Péter miniszteri biztos a teltházas közönséggel együtt közösen énekelt.

Leleszi Tibor Kisvárda polgármestere zárszavában elmondta, hogy már készülnek a jubileumra, hiszen jövőre már harmincadik alkalommal rendezik majd meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, melyre mindenkit szeretettel várnak. A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség.

Skip to content

Send this to a friend