Adrenalindús késdobáló szám a Fővárosi Nagycirkuszban – Interjú Kraj Mika Judittal és Kraj Edwarddal  

Kraj Mika Judit és Kraj Edward is fellépnek Dinasztiák című műsorunkban temperamentumos, spanyol stílusú késdobáló produkciójukkal. Milyen utat jártak be eddig? Milyen dobófegyvereket használnak? Mennyire veszélyes műsorszám ez?

Kraj Edward: Nagyon büszke vagyok rá, hogy a nagy tradíciókkal bíró Kray és Donnert családnak a leszármazottja vagyok. Édesanyám, Elvira a Donnert család, édesapám Leopold pedig a Kraj család tagja.

Gyerekbohócként kezdtem a pályafutásomat, majd egy csoportos zsonglőrszámmal folytattam. Tízéves voltam ekkor, a csoport tagja volt az unokabátyám, az unokanővérem, és az édesanyám. Tizennégy évesen debütált a szabad létra egyensúlyozó számom.

 

Ezután jött egy kis kitérő az illúzió és a bűvészet világba, majd 19 évesen elkezdted gyakorolni a késdobálást. Mi fogott meg ebben a zsánerben?

Kraj Edward: Hasonló okból, amiért a szabad létra, ami szintén a mai napig egy családi szám.

Azért szeretem ezt a zsánert, mert veszélyes. Ezért kevesen merik megcsinálni, igazi kihívást jelent. Köztem és a partnerem között nagyon erős bizalmi kapcsolatnak kell lennie. Meg kell bíznia bennem annyira, hogy odaáll a repülő késeim elé abban a biztos tudatban, hogy nem fog baja esni. A szám létrehozásakor volt rajtam egyfajta nyomás, ugyanis a nagyapámat Donnert Viktort és a nagybátyámat ifj. Donnert Viktort Magyarország legjobb késdobálói között tartják számon. Nem mehettem egy bizonyos szint alá, nem hozhattam szégyent a családomra.

 

Judit, úgy tudom, hogy te viszont nem születtél bele a cirkusz világába.

Kraj Mika Judit: így van, rúdfitnesz oktató és személyi edző vagyok. Két éve vagyunk együtt, és nemcsak Edwardba szerettem bele rögtön, hanem a cirkusz különleges világába is. Azóta igyekszem minél több dolgot elsajátítani.

Nagyon szerettem az oktatást, amit a hivatásomnak tekintettem. Idősebb koromban szívesen folytatnám az oktatást, de amíg a testem és a tudatom engedi, mindenféleképpen inkább a cirkusz varázslatát választanám.

 

Mit szóltál hozzá, hogy a párodnak késdobáló száma van, amiben neked kellene a partnerének lenned?

Kraj Mika Judit: Nagyon vártam, hogy eljöjjön ez a pillanat! Imádom az adrenalindús számokat, ez pedig határozottan az. És én nagyon örültem neki. Egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy esetleg rossz helyre dobja a kést, a baltát vagy a szablyát. Attól sem féltem, hogy amikor forog velem a kör alakú deszka esetleg mellé dob. Nagyon élvezek minden egyes előadást.

Az adrenalindús késdobáló számban Kraj Edward késeket, szablyákat és baltákat használ.

 

Speciális kellékeket használtok?

Kraj Edward: Nincsenek speciális kellékeim, csak sok-sok év gyakorlás a tarsolyomban.

Tulajdonképpen ugyanannyi ügyesség kell hozzá, mintha megtanul valaki egy átlagos konyhakéssel dobálni. Viszont ezek a kések mégsem konyhai eszközök, mert csak a hegyük éles, az oldalaik nem. A dobókéseimet direkt a fellépésekre csináltattam, leginkább azért, hogy látványosabbak legyenek mint az átlagos dobókések.

A baltáim viszont nem különböznek a barkácsáruházakban kaphatóktól. A szablyákat szintén saját használatra készíttettem, de szintén csak a külső megjelenésük miatt. Kialakításukban és összetételükben nem különböznek a bolti modellektől. A porondon fontos, hogy a ruhákhoz hasonlóan a rekvizitek (cirkuszi kellékek) is színpadiasak legyenek. Ezen kívül még látványos, égő késekkel dolgozunk.

A késeket vegyszerbe kell mártani. Van aki a benzinre esküszik, én viszont a fáklyaolajat részesítem előnyben, mert kevesebb füstöt produkál. Ezek a kések tulajdonképpen ugyanolyanok, mint amiket a szám többi trükkjéhez használunk. Annyi a különbség, hogy a végükre úgynevezett lámpabelet fixálunk, amit fáklyaolajba mártunk.  

Már említettük, hogy a műsorszámunkban van egy olyan trükk, hogy a forgó korongra szíjazott Juditot körbe dobálom. A Dinasztiák című műsorra viszont újítottunk és szintet léptünk: a forgó korongon lévő partnert teljesen eltakarja egy papírkeret. Ez kiváltja a bekötött szemmel történő dobálást, ugyanis mindig vannak olyan szkeptikusok, akik úgy gondolják, hogy a késdobálók biztosan átlátnak a kendőn. Ettől válik még izgalmasabbá és veszélyesebbé a produkció. Nincs trükközés, nincs megjelölve a papír. A rutinomra és az ügyességemre támaszkodom. Viszont csak olyan elemeket csinálok, amiben teljesen biztos vagyok. Rengeteget próbáltuk, nem sodornám életveszélybe a gyermekem anyját.

 

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám

.