Állami kitüntetést vett át Maka Gyula, a Fővárosi Nagycirkusz konferansziéja

Államalapításunk alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére Novák Katalin köztársasági elnök asszony a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adományozta a magyar cirkuszművészet népszerűsítését szolgáló alkotómunkája elismeréseként Maka Gyula színművész-műsorvezető részére.

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ konferansziéja a rangos díjat augusztus 19-én, a Pesti Vigadóban Vitályos Esztertől, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkárától és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkártól vette át.

Maka Gyula 2013 óta a Fővárosi Nagycirkusz konferansziéja. Színészként több mint tíz évet játszott színpadon, de mint mondja, a cirkuszban találta meg önmagát, itt érzi igazán otthon magát. A XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon nyújtott munkájáért a Blackpool Tower Circus különdíját vehette át. A közönség a cirkuszon kívül legutóbb a Somnakaj című roma sorsjáték főszerepében láthatta.

Kérdésünkre, hogy mit jelent számára ez a díj, így felelt: „Egyáltalán nem számítottam rá, hatalmas meglepetés volt, amikor megkaptam az e-mailt, amelyben közölték, hogy felterjesztettek a díjra. A díjátadó ceremónia időpontja pont az egyik előadásunkra esett, amit helyettem Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója konferált. Nagyon boldog és hálás vagyok az elismerésért, remélem nem ez az utolsó kitüntetésem.”

 

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Fuszka Nikol