Beköszöntött a karácsony a Fővárosi Nagycirkuszba!

A karácsony sokak szemében az ajándékozásról szól, holott valójában a szeretet, a törődés ünnepe, amely során kimutatjuk, mennyire fontosak a szeretteink számunkra, akikkel ezt az időszakot együtt töltjük. Ez az, amit az emberek zöme mára már elfelejtett, és ez az, amivel a Szikramanók, ezek a csíntalan, ám jószándékú teremtmények egyáltalán nincsenek kibékülve. Így hát ellopják az ajándékokat a karácsonyfa alól, és addig vissza sem adják, amíg a nagy keresés közben az emberek újra fel nem fedezik az ünnep igazi értékét!

A Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban előadást Graeser József „Dodi”, a Fővárosi Nagycirkusz cirkuszszakmai vezetője rendezte, akinek olyan korábbi előadásait láthattuk a Fővárosi Nagycirkuszban, mint a Győztesek karneválja a cirkuszban, a Magyar cirkuszcsillagok vagy Az univerzum fényei. „A Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban egy klasszikus cirkuszi műsor, melynek koncepciója végig a szeretet ünnepének fontossága mentén halad. Maka Gyula, a Fővárosi Nagycirkusz konferansziéja lesz a karácsony szelleme, a hat Szikramanót hivatásos táncosok jelenítik meg, akik értenek a cirkuszi produkciókhoz is” nyilatkozta.

A premieren mutatkozott be először a nagyközönség előtt a Fővárosi Nagycirkusz tánckara is, amelyet kiváló táncosokból válogatott össze Patonai Zsolt koreográfus. Játékukkal színesebbé tették a műsort, olykor még a produkciókba is bekapcsolódtak, melyek mind egy tanulsággal szolgáltak a nézők számára. Ezeket a tanulságokat pedig egy-egy díszes doboz felnyitása jelezte, melyek ekkor kivilágítottak a beléjük rejtett lámpácskák segítségével. Így az előadás végére a közönség nem csak látványos produkciókkal lett gazdagabb, de fontos tanulsággal is – hiszen az élmények nemcsak összehoznak minket, de egyben ők a legjobb tanítók is! Minden egyes produkciót, és a finálé végén az egész műsort vastapssal jutalmazták!

Mindenkit szeretettel várunk hát műsorunkon, ami nem csak minőségi szórakoztatást nyújt, de fontos üzenettel bír: csakis rajtunk múlik, hogy sikerül-e visszahoznunk az igazi karácsonyt. A Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban előadásunk december 31-ig látható a Fővárosi Nagycirkuszban!