Csodagyerek a Fővárosi Nagycirkusz porondján – Villáminterjú Varga Riko Manuellel  

Varga Riko Manuel is fellép zsonglőrszámával a Dinasztiák című műsorunkban. A mindössze 12 éves, többszörös cirkuszfesztivál-díjas artistaművészt sikerének titkáról és a cirkusz világában történő felcseperedésről kérdeztük.

Bár még csak 12 éves vagy, 2018-ban a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál fiatal tehetségeket felvonultató Newcomer Show-jában Különdíjat nyertél, a 2020-as budapesti seregszemlén ismét Különdíjjal ismert el a zsűri, valamint te nyerted a Newcomer Show Arany-díját is. Ezen kívül a II. Oroszországi Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Cirkuszfesztivál egyetlen magyar résztvevőjeként Bronz-és Különdíjat kaptál és az V. Ausztráliai Nemzetközi Cirkuszfesztiválra szintén egyetlen magyar versenyzőként kaptál meghívást. Mi ennek a felnőttek számára is irigylésre méltó sikernek a titka?

Nincs titok csak nagyon sok munka, próbák, valamint sok beszélgetés a családdal, a barátokkal, akiknek a történetei erőt adnak. A szüleim, a nagyszüleim, a rokonaim és a barátaim mind segítettek és segítenek valamivel, legyen az egy biztató szó, egy jó példa, egy baráti kézfogás vagy egy vállveregetés. Mindenki, akivel az évek alatt találkoztam, akik együtt dolgoztak velünk a cirkuszban, hozzátett egy kicsit a fejlődésemhez, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Ahogy a civil életben épül egy vállalkozás, a cirkusz világában is úgy épül generációról generációra a tudás, újabb és újabb produkciók jönnek létre, így mindig van lehetőség meríteni a felhalmozódott tudásból.

Milyen érzés gyermekként a cirkusz világában felnőni? Hogy telik egy átlagos napod?

Mivel a cirkusz világában élem az életem, sokkal több időt tölthetek a családommal, a szüleimmel és a nagyszüleimmel, ami nagyon jó dolog. Az évek alatt megismerhettem több nemzet artistáit, aminek köszönhetően jelenleg három nyelven beszélek anyanyelvi szinten, de folyamatosan igyekszem tanulni. Egészen kicsi koromtól a zsonglőrök produkcióit szerettem a legjobban, a műsorok idején mindig igyekeztem ott lenni, nézni őket és tanulni tőlük. Amíg más gyerekek a szabadidejükben meséket néztek, én a különböző cirkuszfesztiválok fellépő művészeinek felvételeit. Természetesen, mint minden gyerek, a gyakorlás mellett én is ugyanúgy játszom és tanulok, magántanulóként minden évben vizsgát teszek.

Szekáry Zsuzsanna

fotó: Urbán Ádám