Díjazzuk a szülő tanulásban nyújtott segítségét

Nagyszabású családi programsorozattal ünnepli meg az újranyitást a Fővárosi Nagycirkusz. Utcai artistashow-val és színes gyerekprogramokkal indul a cirkuszi évad július 18-án és 19-én. A Tündértánc – Nővarázs című új műsorra különleges ajánlatokkal is készültek a szervezők: A kitűnő tanulók ingyen, míg egyik szülőjük féláron kap belépőjegyet az előadásra szombaton és vasárnap.

 

A Tündértánc – Nővarázs című műsor bemutatója július 18-án szombaton 19 órakor lesz a Fővárosi Nagycirkuszban. Vasárnap 11 és 15 órakor is lesznek előadások.

Érdemes lesz korábban érkezni a helyszínre a premierhétvégén. Az előadásokat szombaton 14 órától, vasárnap pedig már délelőtt 10 órától változatos családi programok előzik meg. (A programról bővebben itt olvashat.)

Az általános iskolás kitűnő tanuló gyerekeket idén is ingyenes cirkuszlátogatási kuponnal jutalmazza a Fővárosi Nagycirkusz.

Azok a gyerekek, akik még nem regisztráltak honlapunkon a kuponért, a premierhétvégén személyesen is megtehetik ezt. Fontos, hogy a kitűnő tanulónak magával kell hoznia a bizonyítványát, mert csak akkor tudjuk regisztrálni a kuponért.

Ráadásul a Fővárosi Nagycirkusz aulájában, a kitűnő tanuló standon most minden regisztráló gyereknek egy kis ajándékkal kedveskedünk!

A szülő tanulásban nyújtott segítségét is díjazza a Nagycirkusz: Aki ezen a hétvégén személyesen váltja be kitűnő tanuló kuponját valamely július 19. utáni előadásra, egyik szülője féláron tekintheti meg a Tündértánc – Nővarázs című műsort.

A kitűnő tanuló kuponnal kapcsolatos tájékoztató itt olvasható.