DUDA ÉVA TÁRSULAT: RAMAZURI – Special Edition – Különleges tánc-cirkuszi előadás a Fővárosi Nagycirkuszban  

Szellemes tánc-cirkuszi kavalkád, műfajok találkozása, meghökkentő mozdulatok, különleges formavilág és felhőtlen kikapcsolódás. A Duda Éva Társulat egy exkluzív előadással, egyetlen estén lép fel RAMAZURI special edition című formabontó műsorával a Fővárosi Nagycirkusz Szinergiák programsorozatában szeptember 25-én. Az előadás létrejöttéről, mondanivalójáról, különlegességeiről beszélgettünk Duda Éva Harangozó Gyula-díjas táncművésszel, koreográfussal, rendezővel.

Miről szól a RAMAZURI special edition című tánc-cirkuszi darab?

Ahogy a címe is jelzi, a darab egyfajta felfordulást, kavalkádot, cirkuszi-karneváli hangulatot jelenít meg. Az előadásban a jelenetek úgy lettek egymáshoz illesztve, mint a cirkuszban a produkciók, ezért a kortárs táncelőadásoktól eltérően némileg el vannak választva egymástól zeneileg és szerkezetileg is, így tulajdonképpen az egész darab szerkezete olyan, mintha cirkuszi számok követnék egymást. Ellenben nem artistaművészek, hanem táncművészek vesznek részt benne, akiket trénerek segítségével készítettünk fel erre a produkcióra.

A Harangozó Gyula-díjas Duda Éva számos műfajban alkot. A kortárs művek létrehozása mellett különféle zenés produkciók, mozgásszínházi előadások, valamint grandiózus operák, musicalek, filmek koreográfusa is.

A Harangozó Gyula-díjas Duda Éva számos műfajban alkot. A kortárs művek létrehozása mellett különféle zenés produkciók, mozgásszínházi előadások, valamint grandiózus operák, musicalek, filmek koreográfusa is.

Milyen célból született meg a darab?

A VIRTUS című, egyik korábbi előadásunk szintén a tánc és az újcirkusz fúziójára épült és ez volt az egyik legnépszerűbb munkánk, amivel a szórakoztató előadások irányába tereltük a közönség figyelmét. A repertoárunk főként újszerű, progresszív, kíváncsi és kísérletező művekből áll, mindig izgalmas témákon dolgozunk, de alapvetően inkább elgondolkodtató előadásokat hozunk létre. Viszont mindenképp akartam egy olyan új előadást, ami újfent kikapcsolja a nézőt, ami által a feltöltődésen, a humoron, a játékon és a közös szórakozáson van a hangsúly. Ugyanakkor, ha elrugaszkodunk a felszíntől és egy picit mélyebbre nézünk, akkor rátalálunk rejtett síkokra is, amik számos mondanivalót hordoznak.

Nagy kihívást jelentett a táncművészek számára a cirkuszi zsánerek elsajátítása?

Amikor az ember új dolgokat tanulhat, főleg, ha a saját szakmáján belül új kihívások elé nézhet, az a legmotiválóbb. Az alkotó időszakot megelőzte egy felkészülési időszak, amelyben különféle szakemberekkel dolgoztunk együtt, kifejezetten nagy hangsúlyt fektetve a partnerakrobatikára. Ezáltal olyan elemeket helyezhettünk a koreográfiába, amik egy normál táncelőadásban nem jelennek meg, és leginkább csak artistáktól szoktunk látni. Néhány különleges térelem és eszköz is segíti a játékot, a díszlet kifejezetten funkcionális és a cirkuszi porondból inspirálódott, aminek segítségével még látványosabb elemeket tudunk bemutatni.

A RAMAZURI című tánc-cirkuszi előadás egy izgalmas és látványos összművészeti produkció.

A RAMAZURI című tánc-cirkuszi előadás egy izgalmas és látványos összművészeti produkció.

A RAMAZURI című előadás szerves részét alkotja a cirkuszművészet annak ellenére, hogy a Duda Éva Társulat táncművészekből áll. Ezek szerint a tánc-és a cirkuszművészet könnyedén összefésülhető műfajok?

Persze, rendkívül érdekes és inspiratív, amikor műfajok között keresünk kapcsolódási pontokat. Ahogy egy artistának is nagyon fontos, hogy míves legyen a teste és úgy tudjon mozogni, ahogy egy balettművész, ugyanúgy egy táncosnak is egy plusz lehetőség, ha olyasmit tud csinálni, amit egy artistaművész. Hiszek a tiszta műfajokban, de abban is nagyon nagy fantáziát látok, amikor egy-egy előadásban különböző társművészeteket házasítunk össze és megnézzük, hogy mi sül ki belőle. A RAMAZURI is egy ilyen előadás, ami az eddigi visszajelzések alapján nagyon jól működik. A műfaját tánc-cirkuszként határoztuk meg, de mivel a tánc-és a cirkuszművészet mellett ugyan olyan arányban van jelen benne a zene is, ezért egy összművészeti produkciónak tekinthető. Úgy gondolom, hogy ezek a művészeti ágak nagyon jól kiegészítik egymást, ugyanis egy tőről fakadnak, közös nevezőjük a virtuózitás, a precizitás és a ritmus. Ezek a műfajok mind egymás kezét fogják és erősítik egymást, a rendezői koncepciótól függ mennyire lesz sikeres az együttműködés.  

A RAMAZURI egy akrobatikai elemekkel tarkított, derűs és szellemes tánc-cirkuszi kavalkád, műfajok találkozása, be-és kikapcsolódás minden korosztály számára.

A RAMAZURI egy akrobatikai elemekkel tarkított, derűs és szellemes tánc-cirkuszi kavalkád, műfajok találkozása, be-és kikapcsolódás minden korosztály számára.

A zene egészen különleges módon jelenik meg a picivel több, mint egy órás darabban. Az elektro swing, az etno jazz, a magyar népzene és a hip-hop két előadó, élőben történő játékából születik meg.

Így van, Farkas Izsák és Szarvas Dávid nemcsak a zeneszerzők, hanem szerves részei, központi figurái a műnek, ugyanis ha nem élőben játszanának, teljesen más hangulata lenne a produkciónknak. Tulajdonképpen ők adják meg azt a szövetet, ami nagyon élővé és izgalmassá teszi a darabot. Ketten egy 8-10 tagú zenekari hangzást képesek elérni, amit az a technikai bravúr ad, hogy mind a kettőjüknél vannak looperek. A szemünk előtt építik fel a számokat, ami önmagában is felér egy bravúros koncertélménnyel.

A Fővárosi Nagycirkuszban a közönség a RAMAZURI egy speciális, a cirkusz közegéhez adaptált előadását láthatja, amelyben feltűnik még két fontos személy, Földes Eszter és Mészáros András színművészek, akik a játékmesterek szerepét töltik be. Mit adnak hozzá a darabhoz?

A cirkuszi milliőhöz hozzátartozik a közönség bevonása a játékba, és ezeket az interakciókat fogják vezetni a színészek, mint két kobold. Szeretem magam is mélyvízbe dobni, sokszor megérzés alapján választok szereplőket, először dolgozom Eszterrel és Andrással, és nagyon ígéretes velük a munka. Így az eredeti előadás picit más jelleget kap, és az egészet az új helyszín adottságaihoz illesztem.

A táncművészek a felkészülési időszakban különösen nagy hangsúlyt fektettek a partnerakrobatikára, amelyhez cirkuszi szakemberek nyújtottak segítséget.

A táncművészek a felkészülési időszakban különösen nagy hangsúlyt fektettek a partnerakrobatikára, amelyhez cirkuszi szakemberek nyújtottak segítséget.

Milyen korosztály számára ajánlott a RAMAZURI megtekintése?

A RAMAZURI létrehozásakor fontos szempont volt, hogy a közönség minél szélesebb rétegének okozzon örömet, ezért iskoláskorúaktól egészen idős korig bárki megnézheti. A látvány és a lendület eleve többnyire minden korosztályt lenyűgöz, aki pedig egy picit jobban el akar mélyülni benne, bőven talál komolyabb kérdéseket felvető témákat, amiken elgondolkodhat.

Szekáry Zsuzsanna

Előadásfotók: Gordon Eszter

Portréfotó: Dömölky Dániel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Skip to content

Send this to a friend