Egy műsorfüzet titkai

Hogyan akadályozta meg a havazás az 5 Hunor légtornász csoport fellépését? Kinek sérült meg az “Achilles sarka”? Vajon tényleg fellépett a nyitó gálán Rodolfo, a híres bűvész? A nyitógála programja és műsorfüzete már jóval a gála előtt elkészült, ám végül mégsem egészen azok léptek fel a manézsban, akiket a füzetke beharangozott. A Fővárosi Nagycirkusz új épületének megnyitójára, 1971. január 14-ére a világ minden tájáról hazaérkeztek Budapestre híres artistáink, hogy felavassák a porondot. Hogy végül kik szerepeltek és kik nem, azt a műsorfüzet mentén nyomoztuk ki. Lássuk!

FORRÁSAINK

A gálaműsor felidézéshez többféle forrás is az utódok rendelkezésére áll: a fellépő artistaművészek, szakmai munkatársak és nézők emlékezete mellett korabeli dokumentumok és felvételek alapján tájékozódhatunk. A mi elsődleges forrásunk a nyomtatott “NYITÓ GÁLA MŰSOR 1971” műsorfüzet (Magyar Cirkuszművészeti Múzeum) volt, amit a Magyar Televízió 1 óra 38 perc hosszú fekete-fehér felvételével (MTVA Archívum), valamint Tormai Andor (MTVA Archívum) és a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum Fotógyűjteményének fényképeivel vetettünk össze.

A műsorfüzetet és a felvételeket tanulmányozva rögtön feltűnik, hogy egyes artistaművészek ugyan szerepelnek a füzetben, mint fellépők, a felvételeken azonban nem láthatóak, illetve több olyan produkcióról is van felvétel, ami a műsorlapon nem szerepel. Vajon mi ennek az oka? A kutatásban hatalmas segítséget nyújtottak a fellépőktől, fellépő jelöltektől és kollégáktól származó hiteles információk. Ezekkel többek között Kristóf István, Graeser József, Tóth Betty, Husné dr. Orlóczi Edit, Ullmann Ottó, Eötvös Tibor, Ócsai Erzsébet és Váradi Diána tisztelt meg bennünket. Baleset, nagy havazás, házasság – artistaművészeink elbeszéléseiből érdekes történetekre derült fény…

3 Orlóczy

A műsorfüzetben szerepel a 3 Orlóczy perzs-számának fényképe, ők azonban nem léptek fel a gálaműsorban. Orlóczi Béla, Orlóczi Béláné sz. Katona Edit és lányuk, Orlóczi Edit a MACIVA alkalmazottai voltak, akiket 1970-ben, mialatt külföldön dolgoztak, beosztottak a gálaműsorba. Amikor ők 1970 decemberében hazatértek az Egyesült Államokból, Orlóczi Edit bejelentette, hogy férjhez megy, ezért édesapja úgy döntött, hogy a családi számot abbahagyják, így a gálaműsorból kimaradtak.

5 Hunor

A műsorfüzetben az 5 Hunor levegő száma is szerepel , azonban ők sem léptek fel a gálaműsorban. Deltai Károly, Deltai Károlyné sz. Kristóf Anna, Szilágyi István, Szilágyi Istvánné sz. Deltai Sarolta és Kristóf István akkoriban Olaszországban, a Moira Orfei Cirkusznál teljesítettek egy korábban a MACIVA által lekötött 6 hónapos vendégszereplést. A MACIVA kikérte a Hunor csoportot a gála megnyitó eseményére, a távozást Walter Nones, az olasz cirkusz igazgatója, maximum 10 napra engedélyezte. 1971 januárjában az időjárási viszonyok és a nagy hó ellehetetlenítette az autós, lakókocsis utat Szicíliából Budapestre és vissza. A rekvizitek szállítása repülővel nem volt lehetséges, autós megoldással pedig nem lett volna elég idő, így a csoport lemondta a nyitógála szereplést.

Richter-Jockey

A műsorfüzetben szereplő Richter-Jockey lovasakrobata produkció szintén kimaradt a gálaműsorból. Ennek az volt a sajnálatos oka, hogy a csoport egyik tagja, Tabak Béla a bemutató előtti egyik utolsó próbán súlyosan megsérült: Achillesz-ín szakadása miatt sem ő, sem a csoport nem tudott fellépni. Ennek következtében Tabak Béla fellépése nélkül valósult meg a gálaműsorban a Richter csoport ugródeszka és elefánt száma is.

Rodolfo

Kérdés, vajon fellépett-e a nyitógálán Rodolfo, azaz Gács Rezső, a híres bűvész? Miért szerepel a műsorfüzetben a száma, és miért nem látható a Magyar Televízió archív felvételén? Ez a kérdés további kutatásra vár. Annyit tudunk, hogy Rodolfonak nem sikerült megegyeznie a Magyar Televízióval, és ő nem járult hozzá, hogy fellépéséről felvétel készüljön. Egy magyarázat szerint ennek az lett volna az oka, hogy trükkjeit a nézők elleshettik, azonban számtalan Rodolfo filmfelvételt ismerünk. Mindenesetre furcsa, hogy Rodolfo produkciója pont egy ilyen jelentős eseményen nem lett megörökítve. Ebben az esetben a műsorfüzet tartalmazza a valós információt: Rodolfo fellépett a nyitógálán.

3 Ócsay, 3 Hunfi, 4 Dunai – Fellépők, akik kimaradtak a műsorfüzetből

 

A műsorfüzetet 1970 év végén kiadták, ezért a megjelenést követően már sem a lemondott produkciókat, sem a helyükre beillesztett produkciókat nem lehetett korrigálni – akkoriban a grafikai és nyomdai munkák a mainál jóval lassabban futottak át. Így maradt ki a műsorfüzet kiemelt képes oldalairól a 3 Ócsay (Id. Ócsai Gábor, Ifj. Ócsai Gábor, Ócsai Erzsébet) akrobata száma, és említésre sem kerül a 3 Hunfi (Hunfi Annamária, Hunfi Andrea, Szokolai László) légtornász száma, sem a 4 Dunai (Kellner Loránt, Donnert Mária, Donnert Károly, Kellner Mária) lovaszsonglőr száma. Ők végül mindannyian felléptek a gálaműsorban, számtalan fényképen és a korabeli  TV-felvételen is láthatóak. A Magyar Cirkuszművészeti Múzeum Fotógyűjteményéből válogatott képekkel az ő fellépésük előtt is tisztelgünk alábbi képgalériánkban. 

 

KÉPGALÉRIÁNK

Jelen cikkünk és képgalériánk szorosan kapcsolódik 2021. január 14-i, “Az 1971. január 14-i gálaműsor fellépői” című közleményünkhöz. Abban a “NYITÓ GÁLA MŰSOR 1971” műsorfüzet azon lapjait közöltük, amelyek megfelelnek a valós műsornak, és ezeket egészítettük ki a valós fellépők további fényképeivel.

Mostani képválogatásunkban, forrásközlés céljából, közzétesszük a műsorfüzet további lapjait, a bevezető oldalaktól a reklámoldalakig. Egy-egy lappal bemutatjuk azokat is, akik végül nem léptek fel a műsorban, valamint egy eddig még nem közölt fénykép válogatással szemléltetjük a műsorfüzetből kimaradt fellépőket. Képgalériánkban először láthatóak olyan, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum Fotógyűjteményéből, Gervai Imre hagyatékából származó felvételek, amelyek teljesebbé teszik a képet a hajdani gálaműsorról.

FELHÍVÁSUNK

Kérünk minden kedves olvasót, érintettet és érdeklődőt, hogy kutatásunk eredményét illetően az esetleges pontatlan vagy hiányzó adatokat legyen kedves és egészítse ki! A Magyar Cirkuszművészeti Múzeumban várunk minden észrevételt, hozzáfűzést, dokumentumot és adatot, amivel közösen segítjük a magyar cirkuszművészet történetének hiteles feltárását, megörökítését és közzétételét.

Előre is köszönjük!

Joó Emese főmuzeológus, Szonday Szandra muzeológus

Kapcsolat: museum@circus.hu, 06 20 414 4344

[dflip id="17482"][/dflip]