Elindult a Csontváry Program a Fővárosi Nagycirkuszban  

Szombati online adásunkat a Csontváry Programban részt vevő Semmelweis Egyetem diákjai is megtekintették, akiknek a műsor után egy rövid virtuális tárlatvezetést tartottunk, amelyből megismerhették a cirkuszművészet történetét, sajátos formanyelvének alapelveit, azaz a manézs kulisszái mögé pillanthattak.

A Fővárosi Nagycirkusz is csatlakozott az egyetemisták részére létrejött Csontváry Programhoz, amelynek elsődleges célja, hogy az egyetemi hallgatók közvetlen élményszerzés keretében, minél szélesebb körben megismerkedhessenek gazdag kulturális örökségünk értékeivel.

A program keretében az egyetemi polgárok kulturális intézmények által szervezett eseményeken vesznek részt. Az egyetem saját belátása és munkarendje, oktatási koncepciója alapján illeszti a programot tanulmányi rendjébe.

Az előadások után beavató-kísérő jellegű előadásokat biztosítunk számukra, amelyeket a külföldi hallgatók számára angol nyelven is elérhetővé tettünk.

Az egyetemisták kétnyelvű kisfilm segítségével megismerkedtek az artistaművészet műfajaival, az úgynevezett zsánerekkel, amelyekkel sorra felhívtuk figyelmüket a cirkuszművészet eddig háttérbe szorult fiziológiai vizsgálatának szempontjaira.

Skip to content

Send this to a friend